Befutott a Drogmentes Maraton

2016. május 25. 10:18 | Fekete Kata

Egy felmérésben megkérdezett 16 éves fiatalok közel húsz százalékáról derült ki, hogy fogyasztott már életében valamilyen tiltott szert - derült ki a ESPAD kutatássorozatból. Ennél magasabb, 25 százalék azoknak az aránya, akik biztosan droghasználati céllal fogyasztottak valamilyen szert, például mágikus gombát, egyéb opiátokat, mákteát, szerves oldószereket, patront, lufit, mefedront. Az arány így sem kevés, az viszont még veszélyesebb a szakemberek szerint, hogy olyan fiatalok is dicsekednek szerhasználattal, akik egyébként tiszták. Így a fiatalok feljogosítva érzik magukat a használatra, sőt divatosnak érzik azt.

Egyebek mellett ezen szeretne változtatni a közel 15 éve minden esztendőben megszervezett Drogmentes Magyarországért Maraton. Az április 9-ei budapesti indulás után a futók mind a 19 megyét érintve értek célba. A 42 napos útjuk során 2100 kilométert tettek meg 320 települést érintettek, és több mint száz iskolában tartottak drogfelvilágosító előadást. A futók találkoztak olyan tanulókkal is, akik az első iskolai évüktől kezdve a ballagásukig minden évben találkoztak az előadókkal, és évről-évre drogmentességet fogadtak.

A drogfelvilágosító, és rehabilitációs munkából számos hatósági, és civilszervezet kiveszi a részét. Ezek mellett nem elhanyagolható a vallások, az egyházak segítő közreműködése sem, hiszen a test épségének és a lélek szabadságának béklyóktól mentes gondolata megtalálható a vallásos tételekben. A Nemzetközi Szcientológia Egyház például drogfelvilágosító füzetekkel támogatja a Drogmentes Magyarországért Maratont azért, hogy  minél több emberhez eljuttassák a drogmentesség üzenetét, szemelőt tartva L. Ron Hubbardnak, a Szcientológia vallás alapítójának intelmét, miszerint: „A drogok megfosztanak azoktól az érzésektől és örömöktől, amelyek az élet egyetlen értelmét adják!”

 

FEL