Beérett a sárga dinnye, a Békés megyei árusoknál is kapható a hazai gyümölcs

2019. június 30. 07:18 | Varga Diána

Lúgosít, méregtelenít és legalább 19 féle vitamint, illetve ásványi anyagot tartalmaz: ez a sárgadinnye. A korai érésű gyümölcs a napokban a boltok, piacok és zöldségesek polcaira kerül.

Habár az időjárás a sárgadinnyét is megviselte, egyes termesztők szerint a növény jól alkalmazkodott a viszontagságokhoz, amennyiben a gazdák is megtették a szükséges lépéseket. Az m1 Békés megyei tudósítójának Mochnács György elmondta, hogy az idei termés bizakodásra adhat okot. Az őstermelő azt is kiemelte: a gazdák két féle dinnyét: fajtát és hibridet termesztetenek, előbbi hátránya, hogy pulton tarthatósága kevésbé jó, ugyanakkor minősége és íze kiemelkedik. Hozzátette: ebben az esetben a gyümölcs később ért, ugyanakkor a napokban már a fogyasztók asztalára kerülhet. Azt is elárulta, hogy a vásárlók számára a dinnye cseres héja, színe árulkodik a gyümölcs érettségéről.

Mintegy 500 hektárnyi termőterületen nagyjából 20 ezer tonna magyar sárgadinnye betakarítása várható a napokban induló szedési időszakban – derül ki a legnagyobb hazai sárgadinnye-termelőnek számító Roszik Dinnye Kft.-nél rendezett sajtótájékoztatón, amelyről az Origo számolt be. A termény harmadát Bács-Kiskun, további harmadrészét pedig Békés és Csongrád megyékből takarítják be. A 4800 hektáros görögdinnye-termőterületről 200 ezer tonna termést várnak a szakemberek.

V.D., H.Sz.

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL