Balesetveszélyes a ködlámpa nem megfelelő használata

2018. november 13. 07:49 | behir.hu

Egyre többször indul ködösen a reggel, ami talán az autósok egyik rémálma. Látni és látszani ilyenkor a legfontosabb, a ködlámpákat viszont sokan nem tudják szabályszerűen használni. A KRESZ szerint csak indokolt esetben szabad felkapcsolni, sokan mégis jó látási viszonyok mellett is használják, amely akár balesetveszélyes is lehet.

A legtöbb autós ködben automatikusan bekapcsolja a ködlámpákat az autóján, de gyakran úgy felejtik őket, és az zavarja a többi autós szemét.

A hátsó ködlámpákat a legtöbb autónál már csak az elsővel együtt lehet bekapcsolni. Az első ködfényszórók fénye kevésbé verődik vissza a vezető szemébe, mint a tompítotté, de a látótávolságot nem növeli, vagyis a vezetőknek ilyenkor mindenképpen lassan kell haladniuk.

A szakértő szerint ködben a legfontosabb a belátható útszakaszhoz igazított sebesség, a ködlámpa csak a láthatóságot javítja. Kőrös András vezetéstechnikai instruktor elmondta, ha a ténylegesen belátható út hossza alapján kell a sebességet beállítani, az nem haladhatja meg a 20-30 kilométer/órát.

A vakonrepülés esetében gyakorlatilag nem látni, hogy mi van a vezető előtt 50-100 méterre, és ha nem megfelelő a sebesség, olyan kockázatot vállalunk, amelyet egy hirtelen fékezéssel vagy kormánymozdulattal már nem lehet kivédeni, így egészen biztos, hogy baleset lesz a következmény – hívta fel a figyelmet Oberling József rendőrezredes, az ORFK Közlekedés Rendészeti Főosztályának vezetője.

Forrás: M1, hirado.hu

 

További programok »

FEL