Balesetek és ittas járművezetés miatt intézkedtek a Békés megyei rendőrök

2019. augusztus 20. 08:36 | behir.hu

Baleset Gyomaendrődön és Békéscsabán, ittas járművezetés gyanúja Békésszentandráson és Szeghalmon.

Békés megyében 2019. augusztus 19-én két személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyomaendrődön, a 46-os számú főút mellett kiépített kerékpárúton 17 óra 10 perc körül összeütközött két kerékpáros. Az ütközés miatt az egyik biciklis nekiment az út melletti fémkorlátnak és elesett. A férfit a mentők könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Békéscsabán, a Csányi utcában 18 óra 45 perc körül egy lovaskocsi elé fogott ló megbokrosodott és a fogattal együtt rohanni kezdett. Megrongálta az egyik ház falát és kerítését is mielőtt megállt. A fogatot hajtó férfi eközben leesett a bakról és súlyos sérüléseket szenvedett.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2019. augusztus 19-én Békésszentandráson a Kisfaludy utcában és Szeghalmon a Kinizsi utcában is. Előbbi helyről 0 óra 20 perckor, még a Kinizsi utcából 20 óra 10 perckor állítottak elő egy-egy férfit. Mindketten személygépkocsit vezettek és az igazoltatásukkor az alkoholszonda ittasságot jelzett. A helyszíni ellenőrzés után a kapitányságokon végzett légalkoholmérések eredménye is pozitív lett, ezért a rendőrök mindkét férfi vezetői engedélyét elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük.   

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Figyelmetlen volt az autós, maradandó fogyatékosságot okozott a bicikisnek

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 46 éves büntetlen előéletű hunyai férfival szemben, aki azzal okozott súlyos következményekkel járó közlekedési balesetet, hogy parkoláskor figyelmetlenül nyitotta ki autójának ajtaját.
09:20
FEL