Az alapítvány közösségfejlesztői, ifjúsági munkájában másfél éve jelentek meg a kutyás programok. A cél olyan szemléletformáló programokat szervezése, amellyel a felelős állattartást, az állatokkal, a természettel való együttélés, együttműködés örömét helyezik a középpontba. A programsorozat újabb állomásán Zsótér Mária és Laczó Rita beszélgetőpartnere Baji Balázs volt, de ezúttal inkább, mint állatorvos, gyakorló gazdi.
A Békéscsabáról induló sportoló felidézte gyermekkori élményeit, azt, hogy milyen szenvedést jelentett az óvodai alvás, azt, hogy milyen nagynak tűnt elsősként az iskolapad és azt, hogy milyen nagy élmény volt megnyerni felső tagozatos diákként élete első mezeifutó versenyét. A gátutó minden alkalommal és ezúttal is örömmel tért haza.
– Mindig otthonomnak tekintem Békéscsabát, annak ellenére, hogy több mint 10 éve Budapesten élek. Sokszor felidézem, hogy középiskolásként biciklivel percek alatt bent voltam a belvárosban, most pedig rengeteg idő megy el a közlekedésre a fővárosban. Olykor nagyon lassan lehet csak araszolni a forgalomban, órákat töltök az autóban ülve. Nem ilyen nyugodt az élet, mint itt Békéscsabán – vallotta be.
Felidézte, hogy sokáig nem akart állatorvos lenni, pedig sokan biztatták, mert látták, hogy miként bánik az állatokkal. Családjában is volt állatorvos, aki bár nem volt közeli rokon, de mégis hatással volt rá. Először vegyészmérnök szeretett volna lenni, de idővel rájött, hogy nem szereti a kémiát, aztán kanyarodott az állatorvosi szakma felé. Ahogy felidézte: az egyetemen nagyon sok kiváló embert ismert meg, többek között ez is bizonyította, hogy jó döntést hozott.
– Az egyetem elkezdésekor tartottam azért attól, hogy eljutok-e a végéig, főleg az élsport mellett. Ugyan tompult ez a félelem, de nem voltam 100 százalékig biztos benne, hogy végig csinálom – idézte fel a bizonytalanabb pillanatokat.
Sportolóként olyan intézményben kellett elhelyezkednie, ahol sokan dolgoznak, ahol ha éppen nem tud dolgozni az edzések, versenyek idején, akkor pótolják, ha ott van, akkor pedig tud segíteni. Éppen ezért az Állatorvostudományi Egyetem Kisállat Klinikáján kezdett dolgozni.
– Azt, hogy miként kell empatikusnak lenni az állattal és a gazdával, sajnos olyan részletesen nem tanítják az egyetemen. Ehhez inkább olyan megfelelő habitus kell, ami nehezen tanítható. Nagyon megértőnek, ugyanakkor nagyon határozottnak is kell lenni, sokszor élet és halál között kell dönteni. Az állatorvosnak sokszor kell dönteni, hogy az állatnak meddig jó, meddig érdemes kezelni vagy mikor kell elengedni és mindeközben a gazdára is figyelni kell – fogalmazott az állatorvosi szakma nehézségeiről.
Baji Balázsnak mindig is az agár volt a kedvenc kutyafajtája. Mint bevallotta, még mindig nem biztos, hogy készen van a gazda szerepre a sok utazás miatt. De Szikrával a vírus első hulláma alatt volt idő összeszokni. Amikor elhatározta, hogy örökbe fogad egy kutyát, akkor szinte rögtön egymásra találtak. Gyorsan kiderült, hogy egy kis ördögfióka, de milyen is legyen egy 10 hónapos agár, ugyanakkor leszögezte: egy percig nem bánta meg a döntést.
– Sokkal tervezettebben kell minden napot megoldani. Helyet találni neki vagy megoldani, hogy valaki vigyázzon rá, ha éppen úgy alakul. Ugyanakkor egy keretet ad a mindennapoknak, mert nem szabad sokáig egyedül hagyni. Napi két-három alkalommal fél-félóra kell, amikor el tudja égetni az energiáit. Voltak nehezebb időszakok, de szépen összehangolódtunk – emelte ki Baji Balázs.
Persze a közös futás sem maradt ki a közös programokból.
– Az egyértelmű volt, hogy az én sebességem azért nem elég neki. Először kocogunk, de amikor unja, akkor már azért szoktam növelni a tempót. Akkor próbál elkapni, megharapni, de persze csak játékosan – idézte fel a gátfutó az „edzéseket”.
