B. Sajti Emese búcsúztatója június 15-én lesz a Lencsési Közösségi Házban

2024. június 6. 12:02 | behir.hu

Június 15-én, szombaton 14.00 órától a Lencsési Közösségi Házban lesz dr. Békéssy Györgyné Sajti Emese újságíró, szerkesztő, egykori önkormányzati képviselő búcsúztatója.

Sajti Emese orosz és magyar szakon tanult Szegeden, ahol rendszeresen játszott főszerepet az egyetemi színpadon Dunai Tamás mellett. Emellett énekelt, nem is akárhogy: 1963-ban jazz fesztivált nyert Gyulán, de szülei nem támogatták, hogy színész vagy énekes legyen.

A szerelem is Szegeden talált rá egy jóképű fiatal vegyész, Békéssy György mellett, akivel közel hatvan évig éltek együtt csodálatos szimbiózisban. Igazi társra lelt Gyuri mellett Emese, akivel hajnalokig beszélgettek és sohasem fogytak ki a témákból.
 
Ha már színész nem lehetett, lett hát orosz-magyar szakos tanár, aki másként tanított, mint az a kor elvárása volt. A diákjai imádták, mert új nézőpontot, szabad szellemiséget hozott az órákra és a gimnázium falai közé – az igazgatók azonban ezt nem nézték jó szemmel. A kunhegyesi és a tolnai gimnáziumokban tanított, aztán Enyedi Gábor, a Békés Megyei Népújság akkori főszerkesztője hívta vissza Békéscsabára, írni.
 
Újságíróként Emese megtalálta a hivatását, ami a legjobbak közé emelte. A független, kiegyensúlyozott tájékoztatás lételeme volt és ez később sem változott. Generációkat nevelt ki, olyanokat, akik ma már országosan elismert írók, költők, újságírók.
 
A rendszerváltás után, 1994. májusában Emese az egyik fő motorja volt annak, hogy Békés megyében is legyen független, szabad sajtó. Kőváry E. Péterrel közösen grundolták a Népszabadság megyei lapját, a Békés Megyei Napot, ahol Emese felelős szerkesztőként állt a változás mellett. Akkoriban nem voltak kereskedelmi tévék, az internet is gyerekcipőben járt, az emberek újságból tájékozódtak. Így a Békés Megyei Nap komoly hírversenyt hozott az addig egyetlen megyei lap mellett. Igazi műhelymunka folyt itt. 
 
Miután az újság megszűnt, Emese, már nyugdíjasként önkormányzati képviselő lett Békéscsabán. A Lencsési lakótelep egy része és Fényes tartoztak hozzá. Komolyan vette a munkáját, hogy minél több fejlesztést hozzon a kerületébe, így lett például a Lencsésin több új játszótér, út és csatorna Fényesen.
 
2004-ben megromlott az egészsége, egy daganatos betegséggel kellett megküzdenie és utána már nem vállalt hivatalos munkát, de az utolsó pillanatig mentorálta újságíró, író barátait. Újságírói szemléletét, ami a hitelességen, az ember középpontba helyezésén, a segíteni akaráson alapult, tanítványai és Békéssy Olgi lánya viszi tovább, aki egy női magazin alapító-főszerkesztőjeként dolgozik ugyanazzal a szakmai alázattal és hittel, mint tette azt Sajti Emese egy életen át.
 
Emese családja szeretne lehetőséget adni arra, hogy aki szerette, tisztelte őt, el tudjon köszönni tőle. A búcsúztatót június 15-én szombaton 14 órától tartják Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban. Aki szeretné, részvétét egy szál virággal fejezheti ki.
 

 

További programok »

FEL