Az utolsó húsz perc most sem sikerült

2016. szeptember 24. 08:39 | behir.hu

A női kézilabda NB I 2. fordulójában hazai pályán is bemutatkoztak a közönségnek a csabai lányok. A lila-fehéreknek sokáig volt esélyük a győzelemre, azonban a hajrában a vendég MTK jobban koncentrált a kapu előtt és 27-25-ös győzelmet aratott a városi sportcsarnokban.

A mérkőzés előtt a csabai klub elnöksége külön köszöntötte első hazai mérkőzésén pályára lépő, nyáron érkezett új játékosokat, valamint a Skaliczki edzőpárost, a két Lászlót. Ugyancsak nagy tapsot és egy labdát kapott ajándékba a csapat legidősebb szurkolója, Lukovics Béla.
A vendégek kaptak hamarabb lábra, az első percekben nem igazán állt össze a békéscsabaiak védekezése. A támadások is döcögősek voltak, így némi előnyre tettek szert a fővárosiak. A folytatásban egyre jobban magára találtak a házigazdák, a két szerb légiós, Leposava Glusica és Jovana Kovacevic rendre betalált, így fordítottak a lila-fehérek. Ekkorra már a pályaválasztó védekezése is alaposan feljavult. Az első játékrészben az MTK-ból különösen Szádvári Krisztina volt elemében, ötször volt eredményes. A játékrész vége felé azonban már kevésbé volt aktív a fővárosiak szélsője.

A fordulás után fej-fej mellett lőtték a gólokat a csapatok. Feltűnő volt, hogy a békéscsabai lányok hosszan kidolgozott akciók végén voltak eredményesek, míg a vendégek egy-két gyors húzás után találtak be a pályaválasztó kapujába. Mihálffy Adrienn a 44. percben beállt, azonnal eladott egy labdát, és a félidőben első ízben vezetett az MTK. Nem sokáig, mert újra az Előrénél volt az előny. Izgalmas volt az utolsó negyedóra is, becsülettel küzdött mindkét csapat, de ahogy fáradtak a játékosok, szaporodtak a hibák is. Fordított a fővárosi csapat, 19-21-nél Skaliczki László kikérte második idejét. Nem sokat segített, ugyanis hiába lőttek gólt a lila-fehérek, mindig jött a válasz, így két-három góllal folyamatosan a kék-fehérek vezettek. Végül az MTK a jobb véghajrájának, és annak köszönheti győzelmét az egyelőre összeszokatlan játékot nyújtó Békéscsaba ellen, hogy a házigazdáknál elmaradt a győzelemhez szükséges kapusteljesítmény.

Skaliczki László: Igazi hátsóházi derbit hozott az első hazai meccsünk, de ugyanazok hibák kiütköztek, amelyek a felkészülési mérkőzések során.

Vlagyimir Golovin: Tudtuk, hogy hatvan perces nehéz küzdelem vár ránk. A csabaiak vezetésénél sem adtuk föl, és szereztünk fontos két pontot.

 

További programok »

FEL