Az ünnepek után is étellel segítettek a nélkülözőknek

2025. január 8. 16:04 | Bimbó Lajos

Az új esztendő első hónapjában is segítette a nélkülöző embereket az az összefogás, amelynek tagjai háromszáz adag ételt osztottak ki a jaminai evangélikus templom előtti téren. A jótékony közösségnek köszönhetően a rászorulók szárnyasgulyással és rétessel tölthették meg ételhordóikat.

Kutyej Pál evangélikus lelkész, az ételosztás főszervezője elmondta: a mostani jótékonysági esemény szervezői látták, hogy a karácsonyi ünnepkör idején több ételosztást is tartottak a városban és országszerte, így arra gondoltak, hogy átteszik az adományozást a januári időszakra.

– Ilyenkor is nagy szükség van a segítségre. Talán már azok a tartalékok, amelyek karácsony környékén megvoltak, azok is elfogytak, így aztán ebben az időszakban még nagyobb szükség van ezekre a kezdeményezésekre – emelte ki Kutyej Pál.

 

 

Az új évi szeretetkonyhán az egyházközség tagjai mellett a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapatának tagjai is tevékenyen segítettek, a sportolók rétesekkel pakolták meg a rászorulók kosarait. Vólent Roland szerint ez egy nagyon fontos esemény, így a játékosok azonnal igent mondtak a felkérésre.

– Mindenkinek jó érzés, hogy adakozhat. Mi is úgy éreztük, hogy itt a helyünk és nagyon jó dolog, hogy beálltunk a kezdeményezés mögé. Örülünk, hogy segíthettünk az embereknek, ez mindenkit jó érzéssel tölt el – foglalta össze a lila-fehér gárda támadója.

 

 

Az összefogás tagjai, látva, hogy milyen sokan érkeztek az ételosztásra, arra a döntésre jutottak, hogy húsvét táján ismét jótékonysági ételosztásra várják rászorulókat.

További programok »

Friss hírek

A Lencsésin járt a Belgrádi Kollégium Hungaricum Liszt Intézet igazgatója

A békéscsabai Nosztalgia Tízek Klub egy rendezvény erejéig ideiglenesen a Lencsési Közösségi Házba költözött. A szerda délutáni program vendége a csabai születésű Kaszab Róbert volt. A Belgrádi Kollégium Hungaricum Liszt Intézet igazgatója a Kulturális diplomácia a 21. században címmel tartott előadást.
2025. január 8. 19:15
FEL