Az új szakértői törvény – képzés a Gyulai Törvényszéken

2017. március 7. 12:36 | Mikóczy Erika

A Gyulai Törvényszék 2017. március 3-án „Az új szakértői törvény és az ahhoz kapcsolódóan módosult jogszabályok változásainak hatása a bírói gyakorlatra” címmel képzést tartott a polgári ügyszakos bírák és bírósági titkárok számára.

Az oktatási rendezvény aktualitását az adja, hogy 2016. június 15-én hatályba lépett az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény, mely egységesen szabályozza az igazságügyi szakértők jogállását, tevékenységük alapvető szabályait, a szakértői kamarák működését, valamint a szakértőkre irányadó fegyelmi és etikai rendelkezéseket. A képzés célja, hogy az érintett bírák és igazságügyi alkalmazottak számára elősegítse az új szabályozásból eredő jogalkalmazói bizonytalanságok elkerülését, emellett pedig lehetőséget nyújtson a szakértői bizonyítással kapcsolatos gyakorlati problémák megvitatására.

A képzés első előadójaként Tóthné dr. Hámori Valéria Katalin békéscsabai járásbírósági bíró ismertette a szakértői törvény megalkotásához vezető főbb okokat és a jogszabály koncepcióját. Előadásában kitért a magánszakértői és az eseti szakértői vélemény felhasználásával kapcsolatos rendelkezésekre, valamint a szakértőkkel való elektronikus kapcsolattartás eljárásjogi kérdéseire.

Ezt követően dr. Tóth Beáta, a Gyulai Törvényszék tanácselnöke tartotta meg előadását, melynek keretében részletesen ismertette a szakértő kirendelő végzés tartalmára vonatkozó jogszabályi követelményeket, a szakértő feladatának meghatározását, a szakértői vélemény elkészítésére és a kirendelő hatóság kötelezettségeire irányadó rendelkezéseket.

Az előadásokat követő konzultáció keretében lehetőség nyílt arra is, hogy a résztvevők a jogalkalmazás során felmerült kérdéseikre választ kaphassanak.

A képzés 2017. március 17-én a büntető ügyszakos bírák és bírósági titkárok számára szervezett előadásokkal folytatódik, a szakértői törvény rendelkezései ugyanis a büntetőeljárásokban szükséges szakértői bizonyítás rendjére is kiterjednek.

Forrás: Gyulai Törvényszék

FEL