Az őstermelőknek is a NAV készíti a bevallást jövőre

2017. november 1. 15:42 | behir.hu

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a személyijövedelemadó-bevallást.

Mint ismert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly nagyjából négymillió ember személyijövedelemadó-bevallását készítette el a rendelkezésére álló információk alapján. A kormány a tervek szerint szeretné még több adózó adminisztrációs feladatait megkönnyíteni, így minden olyan bevallás kitöltését átveszi majd a hivatal, amit csak átvehet.
Ehhez azonban a meglévő rendszer továbbfejlesztésére van szükség, ami több lépésben, több területen valósulhat meg.

 

 

Tesztüzemmódban a KOBAK – adatok kellenek a NAV-nak

 

2018. július 1-jén lépnek életbe az online adatszolgáltatás szabályai, tehát az adózóknak eddig az időpontig kell az általuk használt számlázóprogramot alkalmassá tenni arra, hogy az elkészített .xml fájlokat továbbítsa az adóhatóság részére. Online adatszolgáltatást vezetnek be, bár a köznyelv online számlázásként emlegeti az új rendszert.

Ez lehetővé teszi majd, hogy megvalósuljon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslata, amely szerint 2018-tól a mezőgazdasági őstermelők és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készíti el a dokumentumot. Ez nagyjából 350 ezer embert mentesít a bevalláskészítés kötelezettsége alól.

Az Országgyűléshez benyújtott indítvány emellett arról is rendelkezik, hogy jövőre a munkáltatók válláról is lekerül az szja-bevallás készítésének terhe, mivel a NAV minden adatot megkap a munkáltatóktól, ezek alapján a hivatal kiállíthatja a

 

Forrás: Piac & Profit

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL