Az orosházi kórház Könd utcai szakrendelőjében is várják a plüssjátékokat

2023. december 20. 11:03 | behir.hu

Mostantól az Orosházi Dr. László Elek Kórház Könd utcai szakrendelőjében is gyűjtik a gyerekeknek szánt plüssöket.

Az „Értünk-Nagyszénásért” Alapítványnak köszönhetően éves szinten több mint ezer tisztított és fertőtlenített plüss játék érkezik az orosházi kórházba. A játékokat az ott gyógyuló gyerekek hazavihetik. A plüssjátékok könnyebbé teszik a gyógyító munkát, a gyerekek erőt, bátorságot merítenek az ajándékba kapott figuráktól. 

– Az első plüssadomány még 2019-ben érkezett az orosházi kórházba, és olyan nagy a sikere, hogy az alapítvánnyal közösen úgy döntöttünk, “Maci Kórház Gyűjtőpontot” alakítunk ki a kórház szakrendelőjében. A gyűjtőpont a Könd utcai szakrendelő földszintjén a lépcső alatt, a házi gyermekorvosi rendelők mellett található. Aki szeretné szebbé, boldogabbá tenni egy beteg kisgyerek napjait, hozza be az otthon már félretett, nem használt plüss játékait. Ezeket a nagyszénási egyesület pályázaton nyert professzionális mosó- és szárítógépeiben tisztítják, fertőtlenítik, majd egyesével csomagolva visszajuttatják a kórházba – írják közleményükben. 

A játékok a csecsemő- és gyermekosztályra, a fül-orr-gégészet szakágra, a laboratóriumba, a sürgősségi betegellátó osztályra, a védőnőkhöz és a kórházban rendelő házi gyermekorvosokhoz, majd a gyerekekhez kerülnek. 

További programok »

FEL