A pályáról örökre eltanácsolt újságíró végül több mint negyven évet töltött a pályán. Fábián István nosztalgiázhatna a szép emlékei felett, amiből akad bőven, helyette még mindig dolgozik, holott a napokban ünnepelte a hetvenedik születésnapját. Szinte minden nap hallható a Magyar Katolikus Rádióban.
– A kimagasló teljesítmény kimagasló elkötelezettségből származik – kezdi Andrew Matthewst idézve Fábián István, aki ugyan több mint negyven évet töltött a nyomtatott sajtóban, a Békés Megyei Hírlapnál, mégis inkább a hangokhoz vonzódik. Nehezen, de azért bevallja, hogy sokkal jobban szeret rádiózni, mint írni.
– A technika abból a szempontból fantasztikus, hogy tudom, ha nem tetszik valami a hallgatónak, elkapcsol – mondja az újságíró. – Így egy másodpercet sem rabolok senki idejéből. De mondhatnék négyet is, mert, ahogy egykor tanították, a rádiós élőközvetítések során csendből legfeljebb négy másodpercet bír ki a hallgató. Az ötödik másodpercben, akkor is mondani kell valamit, ha az égbekiáltó hülyeség. Néha én is erre kényszerültem, de szerencsére egy kezem is elég az ilyen alkalmak megszámolásához. Végtelenül gyenge magyarázat, de igaz, a közvetítések varázsa elvarázsolja a beszélőt is.
Fábián István nem véletlenül tér ki a közvetítésekre. Bár a Magyar Katolikus Rádiónál döntően nem a sporttal, hanem a Békés megyei közélettel foglalkozik, a sport nagy szerelem volt és maradt. Moszkvából és Atlantából a helyszínről tudósított az olimpiáról, Ónodi Henrietta barcelonai aranyának hírét, és a család boldogsását pedig Békéscsabáról továbbította a Szabad Európa Rádiónak. De, mint mondja, bármennyire is öröm a helyszínről bejelentkezni, az eseményeket nem lehet élvezni, mert a riporter csak egyik-helyről a másikra szaladgál, ír, diktál. Illetve már csak diktált, mert régen nem létezetett internet, csak Erika írógép, majd csattogó telexgép a kígyózó, aztán elszakadó ellenőrző lyukszalagokkal. Később jött a kazettára rögzítő asztali telefon, majd a kazettás magnó, a zöld képernyős Videoton számítógép a másológépekkel. Innen már csak egy ugrás az internet, amelyet természetesen István is használ, kezel, sőt hanganyagot vág, készít, küld. A fia, aki hip-hop zeneíró lett, a minap meg is jegyezte, milyen sokat tanult az édesapjától. Viszont talán azért sem az apja útját választotta, mert gyermekként sokat hiányolta otthonról.
– Pityu egyszer megjegyezte, hogy apa, te soha nem fociztál velem hétvégén – idézi fel az újságíró az örök lelkiismeret-furdalásának az okát. – De sajnos a nagy focimeccseket hétvégén szokták tartani és azt még meg is kellett írni a Békés Megyei Hírlapba. Annak ellenére, hogy nagyon szerettem a munkámat és szinte ez tette ki az életemet, olykor megfordul a fejemben, hogy megérte-e.
Biztos, hogy Fábián Istvánnak sokkal kevésbé mozgalmas, de talán kevésbé izgalmas is lett volna az élete, ha vízműtechnikus marad. Eredetileg ugyanis az a szakmája. Víztársulati főnöke helyett tudósított néha meccsekről. A Hírlap látott benne fantáziát, ennek ellenére nem őt hívták első körben, amikor új munkatársat kerestek. A kiválasztott jogász édesanyja viszont nem engedte a fiának, hogy ilyen rossz szakmára adja a fejét, így került újra képbe István. Aztán örökre eltanácsolták a pályáról, mert az akkori, nagytekintélyű felvételi bizottság nem tartotta megfelelőnek az ideológiai nézeteit. Ehhez képest több mint negyven éve újságíró, akit ugyanaz a szervezet, aki évtizedekkel korábban eltanácsolta ideológiai okoból, 2011-ben Aranytollal tüntetette ki, előtte pedig Sportújságírói Életműdíjjal ismerték el. Szakmai hitvallása az angolszász újságírás alapjaiból fakad: járd körbe a témát, de ne te légy az ítész, azt bízd az olvasóra, hallgatóra. A legbüszkébb talán mégis arra, hogy 2005-ben – eddig egyedüli külsősként – a Magyar Rádió Nívódíjjal tüntette ki.
Annak ellenére, hogy tavaly kisebb strokot kapott és itt-ott fájlalja az ízületeit, felépült és terveket kovácsol. Négy nagy vágya van. Szeretné a szobányi könyvtárának egy részét kiolvasni, a sort Móricz válogatott elbeszéléseivel újraélesztésével kezdi. Mivel szentül hiszi, hogy Miamiban is ugyanaz a Nap süt, mint Békéscsabán, a Magyar utcában, élvezni szeretné végre a kert örömeit. Illetve az interneten közzétenné a megyei könyvtár segítségével, Békés-hang címmel a rádiókban elhangzott tudósításainak, riportjainak legérdekesebbjeit. Ezen kívül befejezné a Páter Szőke János, csorvási származású szalézi szerzetes papról szóló emlékkötetét. Mindehhez a gyulai Krasznahorkai László egyik gondolata ad erőt és bíztatást. Az a mondat, amelyet az amerikai Gawker blogmagazin is idézett, amikor összegyűjtötte a világirodalom regényeinek ötven legjobb kezdőmondatát: ,,Már nem érdekel, hogy meghalok, mondta Korim, majd hosszú csend után egy közeli bányatóra mutatott: – Azok ott hattyúk?”
