Az MVP keretében sportuszoda és sportcsarnok építését is tervezi Békéscsaba

2019. február 2. 13:39 | Mikóczy Erika

A Modern Városok Program keretében a jelenlegi sportcsarnok és a vívócsarnok mellett sportuszoda és egy multifunkcionális sportcsarnok építését tervezi a város. Kiss Tibor alpolgármester szerint egy olyan komplexum van születőben, ahol méltó körülmények között edzhetnek, versenyezhetnek a helyi sportolók, ahol testnevelés órákat lehet tartani, és ahol akár belföldiek és külföldiek is edzőtáborozhatnak majd. A tervezés folyik, az MLR Stúdio Kft. látványtervei segítségével azt is bemutatjuk, milyen lehet ez a komplexum.

 

Az új, multifunkcionális sportcsarnokban nemzetközi versenyeket, de akár koncerteket is tarthatnak majd

 

Mint azt Kiss Tibor kiemelte, Békéscsabának most nincsen sportuszodája. Az Árpád fürdő egy strand, ahol van 50 méteres medence is, ezt jelenleg a lakosság és a sportolók használják.

 

– A fürdőben kicsi a vízfelület ahhoz, hogy ott több száz gyerek és fiatal ússzon, vízilabdázzon, és emellett a lakossági igényeket is kielégítsék. Régóta gondolkodunk azon, hogyan lehetne a sportág infrastrukturális feltételein javítani, a Modern Városok Program keretében most lehetőség nyílik erre. A sportuszoda megépítésével az úszást és a vízilabdát külön tudjuk majd választani a strandolástól. Vissza kell adni a lakosoknak, az úszni vágyóknak a fürdő 50 méteres medencéjét, a sportolóknak pedig olyan feltételeket kell biztosítani, hogy profi módon tudják űzni a sportágukat – sorolta Kiss Tibor.

Az alpolgármester elmondta, hogy a sportuszodában a tervek szerint lesz egy igényes, minden nemzetközi paraméternek megfelelő, 50 méteres versenymedence. Ennek az egyik fala állítható lesz, így akár két 25 méteres medencére is tudják osztani, hogy többen edzhessenek ott egyszerre. Ezenkívül szerepel a tervekben egy bemelegítő medence, ami edzésekre szolgálhat.

– A tervezővel, az úszóklubbal és a vízilabdaklubbal folyamatosan egyeztetünk. Kértük, úgy tervezzék meg az uszodát, hogy a klubok szakmai igényeit a létesítmények maximálisan kielégítsék. A lehetőségekből a legtöbbet és a legjobbat szeretnénk kihozni. Mindent szem előtt tartva a legmodernebb, legenergiatakarékosabb technológiákat építik be a rendszerbe – jegyezte meg Kiss Tibor.

Egy multifunkcionális sportcsarnok építését is tervezi a város, mert a mostani sportcsarnok nagyobb nemzetközi mérkőzések lebonyolítására kevésbé alkalmas. Ráadásul van két első osztályban szereplő csapatunk, a röplabdások – akik nemzetközi tornán is jeleskednek – és a kézilabdások. Az új sportcsarnok minden feltételnek megfelel majd, és multifunkcionális lesz, akár nagy koncertetek is lehet ott tartani. A sportkomplexum olyan helyen épül, amelynek környezetében több iskola van, így az intézmények testnevelésóráit is jobb körülmények között tarthatják majd.

– A sportuszoda, a vívócsarnok, a jelenlegi sportcsarnok, az új multifunkcionális sportcsarnok és a közelben megvalósuló röplabda munkacsarnok révén egy olyan sportközpont jön létre Békéscsabán, amely edzőtáborozásra is kiválóan alkalmas lesz, hiszen a szálláshelytől a különböző edzési lehetőségekig minden megtalálható lesz benne. Bízunk abban, hogy a működtetés költségeibe besegítenek majd a külföldi és belföldi edzőtáborozók is. Úgy gondolom, jót tesz ez a sportturizmusnak, hisz ez a hely vetekedhet majd akár a tatai edzőtáborral is – emelte ki Kiss Tibor.

A tervezés tehát elindult, a megvalósíthatósági tanulmány elkészült, illetve most is formálódik. Az alpolgármester hozzátette, hogy az engedélyes és kiviteli tervek elkészülte és a közbeszerzési eljárások lebonyolítása után indulhat majd a beruházás, hogy pontosan mikor, azt most még nem lehet tudni. Reményei szerint az építkezés még idén elindul, és bízik abban, hogy pár éven belül már az új komplexumban mozoghatnak a csabai sportolók és a jövő nagy reménységei.

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL