Magyar Péter emlékeztetett, hogy a kormány döntése nyomán bevezetik a százezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családokban élő gyermekek számára.
"Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert a családja nehéz helyzetben, nehéz körülmények között él, ezért vállaltuk korábban, hogy a rászoruló iskolások számára 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezetünk be" - fogalmazott a kormányfő.
Hozzátette, hogy egy ilyen támogatási rendszer kialakítása - különösen abban az állapotban, amiben a szociális rendszert és nyilvántartást az előző kormánytól megörökölték - összetett és nehéz feladat, azonban nem akartak még egy évet várni. Ezért olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötötték a támogatást, amelyeknél az állam már megállapította a rászorultságot, ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény.
Ez azt jelenti, hogy minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a 100 ezer forintos támogatásra, s ezen felül jogosultak lesznek az iskolakezdési támogatásra az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is - fejtette ki Magyar Péter, hozzátéve, hogy jogosultak lesznek a sajátos nevelési igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok is.
Kiemelte: minden olyan gyermek is megkapja a százezer forintos támogatást, aki egyszülős családban nevelkedik, de jogosultak lesznek a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek is.
A támogatás összege gyermekenként összesen 100 ezer forint. Az első részletet, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja majd a Magyar Államkincstár, hogy a családok még a tanév kezdete előtt meg tudják vásárolni mindazt, amire valóban szükségük van - közölte a miniszterelnök.
Elmondta, a második 50 ezer forint novemberben, utalvány formájában érkezik, és a gyermekek iskoláztatására lehet felhasználni. A támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá.
A kormány számításai szerint mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet a Tisza-kormány által bevezetett iskolakezdési támogatásban.
"Magyarországon az elmúlt évtizedekben elvált egymástól a nehéz sorsú gyermekek és a biztonságban élő gyermekek valósága. Az utóbbi évtizedekben sokan természetesként kezdték elfogadni, hogy a nehezebb körülmények közé születő gyermekek számára nincs kitörési lehetőség, hogy a sorsuk már az életük elején eldől. Pedig ez egyáltalán nem természetes. Ez korábbi rossz politikai döntések következménye" - mondta Magyar Péter a videóban.
Forrás: MTI