Az írónő, aki nem szívelte a kötelező olvasmányokat

2024. október 2. 19:05 | Fajó Attila

Baráth Viktória írónővel rendeztek közönségtalálkozót a Békés Megyei Könyvtárban. Az Álomgyár kiadó szerzője a bibliotéka legolvasottabb regényírói közé tartozik.

Juhász Zoltán könyvtárigazgató felvezetőjéből megtudhattuk, hogy az írónő 2016-ban jelentette meg első művét, mely az Első tánc névre hallgatott. Novemberben két könyv jelenik meg majd egyszerre és jövő év januárjában is várható egy, tudhattuk meg Baráth Viktóriától. A szerző mezőtúri születésű, 5 éves korában Túrkevéről költözött családjával Budapestre. Az aglomeráció egyik kis településén élve sem tagadta meg vidéki gyökereit, de mint elmondta: életpályája így lett kerek egész, némi németországi kitérővel.

A szerzőnek az író-olvasó találkozókról a szeretet, Békéscsabáról a kolbász, a nurofenről pedig az éjszakázás szó ugrik be elsőre. Két kisgyermek büszke édesanyjaként elárulta gyermekkorban nagyon is hadilábon állt az irodalommal. Az iskolai kötelező olvasmányok csak messzebbre lökték a könyvek szeretetétől, amit nagyapja buzgó biztatása tört meg valamelyest, de az írás még ekkor is távolt állt tőle. Pontosabban a részletező történetmesélés, amit majd csak 10-11 éves kora körül kedvelt meg, tekintve, hogy azzal kedvére alakíthatja tovább egy-egy kedvenc mese vagy film történetének szálait. Elő is került egy vonalas füzet és ceruza, s abban megszülettek az első Baráth írások, képzelt párbeszédek formájában.

– Ha valaki a kezébe veszi a könyveimet, 2080 vagy 2100 tájékán, azt akarom, hogy a majdani olvasó velem, a gondolataimmal találkozzon. Így talán tovább élek majd és az olvasás pillanatában én is ott leszek majd – vallott munkásságával kapcsolatos érzéseiről Baráth Viktória. A beszélgetés a könyvtár munkatársa, Földesi Csenge vezette, aki elárulta, a jövőben lesz még folytatása a népszerű írók békéscsabai közönségtalálkozóinak.  

Galéria

   

További programok »

FEL