Az ingatlanárak csökkenésére számítanak idén az OTP szakértői

2023. február 10. 08:17 | behir.hu

Ciklusfordulóhoz érkezett a hazai lakáspiac, a kilenc éve tartó meredek emelkedés után idén csökkenhetnek az ingatlanárak - értékelték a helyzetet az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont szakértői csütörtökön újságíróknak.

Az ingatlanpiaci szakértők szerint ugyanakkor az árcsökkenés nem lesz általános jelenség, csak egyes szegmenseket érinthet, a 2008-2013 között tapasztalt mélységű és hosszúságú válságtól pedig nem kell tartani, mivel megmarad az otthonteremtési támogatások nagy része.

Valkó Dávid vezető elemző kifejtette, hogy tavaly év végére lefékezett az ingatlanpiac, amiben szerepe volt az orosz-ukrán háborúnak, az elszálló rezsidíjaknak, az inflációnak, a hitelkamatok emelkedésének. Már az első fél évben látszott a csökkenő tranzakciószám, elmaradtak a vevők és mérséklődtek az árak. Hozzátette, hogy az eddigi adatok alapján 2022-ben tíz-tizenöt százalékos forgalmi visszaesés volt, amit az idén további húsz-harminc százalékos csökkenés követhet, ugyanakkor megvan rá az esély, hogy 2023 legyen a "mélypont". Megjegyezte, hogy a befektetési céllal vásárlók aránya viszont emelkedett, Budapesten például ötven százalékkal.

– Az árnövekedés mérséklődése a Pest megyei városokban, az agglomerációban indult, az "alkuszint" országosan 6,6 százalékos volt tavaly, ami azt mutatja, hogy van tere az árcsökkenésnek – mondta. Az alkulehetőségek bővülésével a vevők jó üzleteket foghatnak ki az idén, továbbá a befektetési céllal vásárolt lakásokat korszerűsítés után magas haszonnal lehet majd értékesíteni – tette hozzá.

Az elemző szerint ismét Budapest és a kisebb lakások felé terelődhet a forgalom, mivel a magas üzemanyagárak miatt az agglomeráció veszít népszerűségéből, a Covid-járvány után pedig már nincs akkora igény külön dolgozószobára, hiszen kevésbé jellemző a home office.

Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy az ingatlanközvetítő jutalékbevétele négy százalékkal nőtt tavaly. Felhívta a figyelmet arra, hogy ingatlantanácsadó igénybevétele most az eladók és vevők számára is jó döntés lehet, hiszen a megváltozott piacon a megfelelő ár meghatározása is nagy kihívás egy kevésbé rutinos tulajdonosnak, míg az otthonkeresőknek a megnövekedett alkulehetőségek kiaknázásában nyújthat segítséget a szakértő.

Kormos Zoltán, az OTP Pénzügyi Pont Zrt. értékesítési igazgatója úgy fogalmazott: "a világvége elmarad, nem omlik össze a lakáshitelpiac". Optimizmusra ad okot, hogy a makroelemzők szerint elkerülheti a recessziót Magyarország, és az infláció is mérséklődhet - tette hozzá. Úgy véli, az ingatlanhitelezés lendületet kaphat, és fontosnak nevezte, hogy megmaradt a csok.

A lakáshitelkamatok 2022 végére egyes szegmensekben két számjegyűre változtak, azonban a hitelpiac helyzete jobb annál, mint amire számítottunk és a lakossági várakozások is pozitívabbak - fejtette ki Kormos Zoltán. Szerinte idén a magasabb kamatok miatt valamelyest átalakul a lakáshitelezési piac és megnő az állami támogatások szerepe.

A tájékoztatón szó esett arról is, hogy tavaly az ingatlanok Baranya, Komárom-Esztergom és Csongrád-Csanád vármegyében drágultak leginkább, a városok közül pedig Veszprém, Pécs és Eger vitte a prímet ebből a szempontból.

Forrás: MTI

További programok »

FEL