Papp-Jóljárt Gyöngyi, az intézmény igazgatója elmondta, az iskolai sportnap megrendezése egyfajta jutalom a diákoknak. Az alsó gyermekek nagyon várják a sportnapot, ám a felsősök egész évben erre az alkalomra készülnek, ahogy az intézmény pedagógusai is mindent megtesznek a jó hangulatért.
– Látni kell a gyermekek arcát, hozzáállását a programhoz. Nagyon sokat dolgoznak ezért a programért a kollégáim. Órára és csoportokra beosztott ütemtervet készítettek, amely tartalmazza, hogy ki, mikor és hol játszik. Ezek a sportági bemutatók is azt bizonyítják, hogy mindent megtesznek a sikerért. A sportnapon bemutatkozó klubokkal egyébként is szoros kapcsolatunk van – ismertette Papp-Jóljárt Gyöngyi.
Gura Norbert testnevelő kiemelte, régóta hagyomány már az intézményben a sportnap megszervezése. Idén átalakították a programot, hogy még szélesebb kínálatot tudjanak nyújtani a diákoknak.
– Idén meghívtuk Békéscsaba patinás sportklubjait, hogy mutatkozzanak be, mutassák meg magukat a Petőfi Utcai Iskola tanulóinak. Ez egy kicsit toborzó is, sportágépítő jelleggel segítség a sportágválasztáshoz. A rendezvény keretében a tanulók reggel hatig sportolnak, úgyhogy egy nagyon jó hangulatú, aktív délutánra és estére számítunk – foglalta össze a napot Gura Norbert.
A felsősök bátran vetették bele magukat a sportági próbákba. A diákok röplabdázhattak a BRSE játékosaival, együtt törhettek kosárra a Békéscsabai KK tagjaival, az Előre és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia focival várta őket, az atlétika képviselői ügyességi feladatokkal készültek a gyerekeknek, a bátrakat a karatésok várták, az emeleten pedig a darts egyesülettel közösen röptethették nyilaikat. Hajdu Áronnak végzősként nem ez lesz az első ottalvós bulija. Mint mondta, a sportnap és a bent alvás rendkívül népszerű a diákok körében.
– Nagyon vártuk már ezt az alkalmat, azok közül, akiket ismerek, mindenki szereti ezt a napot. Nagyon jó, hogy egész éjjel itt vagyunk és sportolunk. Ez az iskolánk legeslegfontosabb programja, az egész felső tagozat itt alszik, mindenki imádja – húzta alá a nyolcadikos diák.
A diákok egész délután a sportágak képviselőivel mérték össze erejüket vagy éppen saját ügyességüket tették próbára. A résztvevők estére sem hagyták abba a mozgást, az osztályok egymás elleni versengésében egészen reggel hatig pattogott a labda, szállt a nyíl és nevetés töltötte be az intézményt. A sportnap legjobban várt mérkőzése hagyományosan a tanár-diák focimeccs volt.