Az EU nemet mond a beszállító gazdák kizsákmányolására

2019. január 25. 12:06 | behir

„Mostantól valamennyi magyar és európai mezőgazdasági termelő, valamint az élelmiszeripari vállalatok döntő többsége számára 100 %-os védelmet nyújt az EU a jóhiszemű és tisztességes forgalmazói magatartással ellentétes gyakorlatokkal szemben” - jelentette ki Erdős Norbert európai parlamenti képviselő az erről szóló új irányelv szavazását követően Brüsszelben.

A fideszes politikus emlékeztetett: a hazai gazdák sokat szenvedtek, mivel a nemzetközi kiskereskedelmi láncok sok esetben visszaéltek az erőfölényükkel és tisztességtelen szerződéseket kényszerítettek a beszállító termelőkre. „Egy közelmúltban végzett uniós  közvéleménykutatás szerint a válaszadók 88%-a úgy véli, fontos erősíteni a mezőgazdasági termelők élelmiszerkereskedelmen belüli szerepét, míg a válaszolók 96%-a támogatta, hogy a mezőgazdasági termelők piaci helyzete javítása szerepeljen az EU közös agrárpolitikájának célkitűzései között” - emelte ki Erdős Norbert.

A békés megyei politikus ismertette, hogy az új európai jogszabály 16 olyan tisztességtelen forgalmazói gyakorlatot tilt be, melyet egy kereskedelmi partner egyoldalúan alkalmaz egy másik kereskedelmi partnerrel szemben. Ez az első alkalom, hogy uniós szintű jogszabály születik ezen a területen. Az új irányelv felhatalmazza a tagállamokat az új szabályok érvényesítésére, megállapított jogsértések esetén pedig szankciók kiszabására.

A jogszabály minden olyan vállalkozásra alkalmazandó lesz, amelynek éves árbevétele eléri a 111,3 milliárd forintot (350 millió eurót), míg az e küszöbérték alatti vállalkozások differenciált szintű védelemben fognak részesülni. Erdős Norbert elmondta, hogy az új szabályok hatálya kiterjed majd a kiskereskedőkre, az élelmiszer-feldolgozókra, a nagykereskedőkre, a szövetkezetekre és a termelői szervezetekre, illetve azokra az egyéni termelőkre, akik az azonosított tisztességtelen forgalmazói gyakorlatok bármelyikétől szenvedtek.

„Az irányelv egyértelműen olyan tisztességtelen magatartási gyakorlatokat tilt be, mint a romlandó élelmiszerek késedelmes kifizetése, a megrendelésektől való utolsó pillanatban történő elállás vagy a beszállítónak a hulladéknak minősülő élelmiszerek visszavásárlására történő kényszerítése” - emelte ki az EP agrárbizottságának tagja. Hozzátette, hogy más gyakorlatokra, mint például a vevő által folytatott promóciós, reklám- vagy értékesítési kampány költségeinek a beszállítóra történő terhelése, csak a felek közötti előzetes és egyértelmű megállapodás esetén lesz mód.

Erdős Norbert örömét fejezte ki, hogy a jogszabály irányelv formájában született meg. „A magyar kormány akár ennél szigorúbb szabályokat is elfogadhat és magasabb szintű védelmet is nyújthat a beszállító gazdáknak az élelmiszermultik túlkapásaival szemben. Az irányelv Magyarországra bízza, hogy mely hatóságot jelöli majd ki a bírságok kiszabására és a vizsgálatoknak panaszok alapján történő megindítására” - tette hozzá a politikus.

Az irányelv végszavazására várhatóan az Európai Parlament márciusi plenáris ülésén kerül sor, míg az Agrárminiszterek Tanácsa nem sokkal ezután hagyja majd jóvá a jogszabályt. Az irányelv néhány nappal a kihirdetését követően lép majd hatályba, s a tagállamoknak másfél évük lesz a jogszabály nemzeti jogukba történő átültetésére.

 

További programok »

Itthon

A néphagyomány szerint Szent István napján indulnak útnak a gólyák

Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A nap az új kenyér ünnepe is.
17:49
FEL