Az Erzsébet-utalványok kilencven százalékát már megkapták a nyugdíjasok

2018. március 31. 18:51 | behir.hu

Húsvétig kézbesítették az Erzsébet-utalványok több mint kilencven százalékát a jogosultaknak - közölte a Magyar Posta Zrt. szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint aki még nem kapta meg az utalványt, az az eredeti ütemtervnek megfelelően legkésőbb április közepéig átveheti.

Akiket nem talál otthon a postás, azokat értesítő várja, hogy hol és mikor kapják kézhez a küldeményt.

Emlékeztettek, a kormány döntése szerint minden, március 1-jén nyugellátásra, illetve a kormányrendeletben felsorolt ellátásra jogosult 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványban részesül, amelyet négy kétezer- és két ezerforintos címletben kap meg.

Az utalványok 2019. december 31-éig válthatók be.

A kézbesítetlen küldeményeket tíz nap elteltével a Magyar Posta visszaküldi a Magyar Államkincstárnak - írták.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL