A lilák sorozatban három sikernél tartanak, hiszen a PTE PEAC és az FTC U20-as együttesének legyőzését követően, múlt szombaton a Tempo KSE gárdáját is felül múlták. A találkozón visszatérhetett Puhalák Szidónia is, aki kisebb sérülése miatt két találkozót kihagyott, azonban most már újra teljes erőbedobással készül.
– Nagyon hullámzó mérkőzés volt, hiszen mindkét félidőt jól kezdtük, volt már tíz gól is a különbség. Ilyenkor azonban nem szabad könnyű hibákat véteni, mert az ellenfél sem csak asszisztálni érkezik a győzelmünkhöz. Tanulságos volt, hogy ha megy a játék, akkor nem szabad levenni a lábunkat a gázról, hanem le kell zárni a mérkőzést és akkor nem lesznek problémák a hajrában – idézte vissza a balszélső az előző összecsapás tapasztalatait
A 29 éves játékos nyáron igazolt Békéscsabára és a keret rutinos játékosaként igyekszik folyamatosan segíteni a fiatalokat.
– Már az elejétől fogva éreztem, hogy bíznak bennem a fiatalok. Ha volt olyan meglátásom, ami úgy éreztem, hogy a hasznukra válhat, akkor azt kérdés nélkül is elmondtam nekik. Mindenki jól fogadja a tanácsokat, sikerült mindenkivel megtalálni a közös hangot, úgyhogy megfelelő egyensúly alakult ki a csapattársakkal – tette hozzá.
A csabaiak az előző fordulóban aratott diadallal megelőzték legyőzött riválisukat és feljöttek a 4. helyére. Puhalák Szidónia az ENUSE ellen sem számít könnyű összecsapásra, de bízik abban, hogy tovább haladnak a megkezdett úton.
– Az edzőnk többször is kiemelte, hogy ez is egy nagyon fontos találkozó lesz. Az ENUSE egy jó csapat, sok fiatallal, akiket egy-két rutinos kézilabdázó egészít ki. Ahogy mi, ők is inkább előre szeretnének tekintgetni a tabellán, ezért kiélezett mérkőzésre számítok, de ha csapatként jól teljesítünk és mindenki maximálisan odateszi magát, akkor nem lehet probléma – fogalmazott.
Az ENUSE az előző szezonban a középmezőnyben, a 8. helyen végzett. A csapat jelentősen átalakult a nyáron, a szakmai stáb pedig teljesen új koncepciót indított el a felkészülés alatt a maradó és az érkező játékosokkal. A Pest vármegyeiek jelenleg három győzelemmel és öt vereséggel a 11. helyen állnak, eddig a papírformának megfelelően nyertek az FTC U20-as együttese, a PTE PEAC és a Szeged ellen, miközben a Szigetszentmiklóstól és a Borsod SK-tól nagy különbséggel kaptak ki, a kiválóan rajtoló Eszterházyt és a Komáromot szoros csatára késztették, a Tempo KSE pedig csak két góllal múlta felül őket. A két csapat az előző szezonban is találkozott egymással, akkor a Magyar Kupa 3. fordulójában a lilák 28–26-ra nyertek idegenben.
Az együttesek idei első bajnoki összecsapása 18 órakor kezdődik a szászbereki sportcsarnokban, a két játékvezető Gál László és Ludvig Benedek lesz.
NŐI KÉZILABDA NB I/B
9. FORDULÓ
November 14. (péntek)
18.00 ENUSE–TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE
November 15. (szombat)
13.00 Ferencvárosi TC U20–Érd, PTE PEAC-SIPO–Győri ETO KC U20
18.00 Borsod SK–PC Trade Szegedi NKE, Eszterházy SC–Hajdúnánás SK, Komárom VSE–MTK Budapest
November 16. (vasárnap)
15.30 Szigetszentmiklós NKSE–Gárdony-Pázmánd NKK
18.00 Tempo KSE–DVSC SCHAEFFLER U20
A TABELLA ÁLLÁSA:
1. MTK 15 pont (+89-es gólkülönbség) 2. Eszterházy 15 (+39) 3. Komárom 14 (+45) 4. Békéscsaba 10 (+33) 5. Szigetszentmiklós 10 (+26) 6. Tempo KSE 10 (+15) 7. Borsod 9 (+3) 8. Hajdúnánás 9 (–12) 9. DVSC U20 9 (–13) 10. Gárdony-Pázmánd 8 (–4) 11. ENUSE 6 (+6) 12. Győr U20 5 (–7) 13. PTE PEAC 5 (–46) 14. FTC U20 2 (–41) 15. Érd 0 (–88) 16. Szeged 0 (–45)