Az első magyar sportolók már megérkeztek az olimpiai faluba

2024. július 22. 10:26 | behir.hu

Még nem tombol teljes erővel az olimpiai láz Párizsban, de építkeznek a nagy megnyitóra és érkeznek a sportolók is. Az első magyar sportolók és a háttérállomány számos tagja már szombaton beköltözött az olimpiai faluba, hétfőtől pedig jönnek a nagyobb küldöttségek.

Már nemcsak a magyar vitorlázók tartózkodnak a saját versenyhelyszínükön, Marseille-ben, hanem Párizsban, a fő olimpiai faluban is laknak magyarok. A judós Gercsák Szabina és Pupp Réka vasárnap utaztak el a háttérstáb számos tagjával, például az orvosokkal együtt a a WizzAir olimpiai festésű gépével.

A célhelyen, az Orly-repülőtéren aztán gyorsan megérezhették, hogy ez is egy lesz a modern kori játékok közül, ugyanis a magyar küldöttség még el sem jutott a csomagokat visszaosztó szalagokig, amikor a helyi biztonsági erők mindenkit kitereltek a területről, mivel gyanús csomagot találtak.

Erről szerencsére néhány percen belül kiderült, hogy csak egy hölgy hagyta őrizetlenül a padlón a színes nejlonszatyrát, amiért utána a golyóállómellényes biztonságiak jól megszidták – aztán mehetett tovább minden a maga útján. (Egy hasonló mutatványt például a metróban is előadtak a minap, de a biztonságiak ott is jelesre vizsgáztak: gyorsan és hatékonyan kiderítették, hogy szerencsére nincs mitől tartani.)

A mieink már a reptéren érvényesíthették az akkreditációs kártyáikat, a transzferjáratok kint várakoztak, úgyhogy ki-ki gyorsan eljutott a faluba, illetve a városi szálláshelyére.

Párizsban, a Szajna-partján már vadul ácsolják a mobillelátókat és minden további építményt, amit a szervezők megálmodtak az újító, nem a központi stadionra szorítkozó, hanem a város különböző pontjait bemutató megnyitó ünnepséghez.

Az Eiffel-toronynál például nemcsak a gigantikus nézőterekkel körbebástyázott strandröplabda-pályák nyújtanak fantasztikus látványt, hanem a túloldalon, a Trocadérónál Champions Parknak elkeresztelt rész is, ahonnan a torony tetejéig ívelő kábelen máris szaladgál a kamera fel-le, hogy péntek este minden bizonnyal lenyűgöző képeket prezentáljon a világnak, amikor majd ideérnek a zászlóvivő olimpikonok.

Forrás: olimpia.hu

Fotó: Team Hungary facebook oldala

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL