A lilák zárták az előző kört, miután hétfőn fogadták a Kecskemétet és játszottak döntetlent. Ez pedig azt is jelentette, hogy ezúttal egy kicsit rövidebb hét állt rendelkezésre a felkészülésre. Csató Sándor csapata négy mérkőzés óta nem győzött a pontvadászatban, ezzel a 12. helyen áll a bajnokság harmadánál, két pontra a 8. és háromra a sereghajtó pozíciótól. A szakvezetőnek ugyan ezúttal is lesznek hiányzói, de a védelemben már akadnak visszatérők is.
– A tavalyi kiváló szereplés után, idén mérsékeltebben kezdte az évet a Szentlőrinc, ami azért betudható annak is, hogy többnyire az élcsapatokkal kellett játszaniuk. A Kecskemét ellen például 3–1-es vezetésről veszített, ami azért is mérvadó számunkra, mert frissen kaptunk ízelítőt a Kecskemét képességeiről. Annyi elmondható a Baranya vármegyeiekről, hogy a korábbihoz hasonló stílus jellemzi, játékosai bátran felvállalják a párharcokat és előszeretettel ívelik a labdát a kapu előterébe, ezekre különös hangsúlyt kell fordítanunk. Örültünk az egyik pontnak, hiszen rendkívül képzett csapattal volt dolgunk, amely bizonyára a feljutásért harcol majd a folytatásban. A találkozó nem múlt el következmények nélkül, vannak, akik azóta sem tudnak edzeni, ugyanakkor örömteli volt, hogy Daru, Kotula és Kovács Gergő hosszabb idő után ismét pályára léphetett és a héten már Albert is a csapattal edzett. Velük kiegészülve megnőttek variációs lehetőségeink, aminek lehet jelentősége Szentlőrincen. Szeretnénk fegyelmezetten védekezni, ahogy a Kecskemét ellen is tettük az első félidőben. Ha ez rendben lesz és bátor játékkal tudunk kirukkolni, akkor annak biztosan meglesz a hozadéka, bár az áhított pontszerzés érdekében az adódó lehetőségeinkkel is tudnunk kell élni – fogalmazott a vezetőedző a klub hivatalos oldalán.
A Szentlőrinc a 14. helyet foglalja el a táblázaton, a baranyaiak öt forduló óta nyeretlenek, legutóbb augusztus végén gyűjtötték be a három pontot, akkor az Ajka ellen győztek, azóta mindössze egy pont került a zsákba. A két gárda egymás elleni mérlege kiegyenlítettnek mondható, nyolc mérkőzésből kétszer a csabaiak, háromszor pedig a piros-feketék diadalmaskodtak, a fennmaradó három alkalommal viszont döntetlen született, legutóbb áprilisban 1–1-re végeztek a felek.
A mérkőzés játékvezetője Sipos Tamás lesz, munkáját asszisztensként Mohos Milán és Máyer Gábor, tartalék játékvezetőként pedig ifj. Hartung Vilmos segíti majd. A vasárnap 13 órakor kezdődő találkozót a hazai klub Youtube-oldalán élőben közvetítik.
LABDARÚGÓ NB II
11. FORDULÓ
Október 25. (szombat)
17.00: Videoton FC Fehérvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Október 26. (vasárnap)
13.00 BVSC-Zugló–Vasas FC, Szentlőrinc–Békéscsaba 1912 Előre
17.00 Kecskeméti TE–Karcagi SC, Aqvital FC Csákvár–Tiszakécskei LC, FC Ajka–HR-Rent Kozármisleny, Budapest Honvéd FC–Mezőkövesd Zsóry FC
Október 27. (hétfő)
20.00 Budafoki MTE–Soroksár SC
A TABELLA ÁLLÁSA:
1. Vasas 22 pont (19–12) 2. Mezőkövesd 20 (17–10) 3. Honvéd 19 (20–10) 4. Szeged 18 (13–9) 5. Karcag 18 (12–12) 6. Kecskemét 17 (16–13) 7. Csákvár 16 (13–8) 8. Soroksár 12 (16–18) 9. Tiszakécske 12 (11–17) 10. Ajka 10 (3 győzelem, 7–13) 11. Videoton 10 (2, 12–13) 12. Békéscsaba 10 (2, 12–15) 13. Kozármisleny 10 (2, 8–15) 14. Szentlőrinc 9 (11–13) 15. Budafok 9 (7–13) 16. BVSC 7 (9–12)