A két csapat tavaszi rajtja teljesen másképp sikerült, így az egyébként is érdekes derbi még több izgalmat hozhat. A lilák hazai pályán 2–1-re győztek a Soroksár ellen, Mikló Roland és Nagy Richárd góljaival. Csató Sándor csapata ezzel előzött is a táblázaton és feljött a 14. pozícióba. A vezetőedző számára az azonban nehézséget okozhat, hogy Viczián Ádám piros lapja miatt nem áll majd rendelkezésre.
– Csapatunk számára mindig kiemelten fontos egy-egy Szeged elleni mérkőzés, úgyhogy nincs ez másképp most sem. Teljes erőbedobással készülünk és természetesen az a célunk, hogy elhozzuk a három pontot. Ez persze nem lesz annyira egyszerű, még akkor sem, ha ellenfelünk vereséggel kezdte a tavaszi szezont. Nem tudni, hogy Aczél Zoltán távozása milyen hatással lesz rájuk, éppen ezért csak azzal foglalkozunk, hogy miképpen tudunk hatékonyan és eredményesen szerepelni vasárnap. Bízom benne, hogy a jó kezdés folytatódni tud Szegeden és abban is, hogy sokan elkísérik a csapatot és szurkolnak a srácoknak – fogalmazott a csabaiak mestere a klub hivatalos oldalán.
A Szeged a 7. helyen zárta az őszt, azonban az előző héten négy mérkőzésre nyúlt a nyeretlenségi sorozata, ráadásul nem is akárhogy, 4–0-ra kikapott a Kecskemét otthonában. Ez a mérkőzés Aczél Zoltán állásába került, akit a szegedi születésű, korábban a válogatott stábjában is dolgozó Laczkó Zsolt veszi át.
– Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy elvállaljam-e a felkérést. Szeged különleges hely számomra, hiszen itt születtem. Egy gyönyörű város, amely fantasztikus szurkolótáborral és egy jól felépített klubbal büszkélkedhet. Az érzelmi kötődés mentén szeretném szakmailag is a maximumot nyújtani – fogalmazott kinevezését követően a csapat új mestere. A klubvezetés döntése értelmében a vasárnapi, Békéscsaba elleni mérkőzésen még a szakmai stáb irányítja a csapatot, Laczkó Zsolt jövő héttől látja el a vezetőedzői feladatokat.
A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve a legutóbbi húsz összecsapásból kilenc alkalommal a csabaiak győztek, háromszor a Szeged örülhetett, nyolcszor pedig döntetlen született. A legutóbbi találkozón augusztusban 1–1-es döntetlen született.
A mérkőzés játékvezetője Katona Balázs, segítője Szabó Dániel és Topálszki Szabin, a tartalék játékvezető pedig Nagy Attila lesz. Az összecsapás vasárnap 15 órakor kezdődik a Szent Gellért Fórumban, amelyet a klub Youtube-csatornája élőben közvetít majd.
LABDARÚGÓ NB II
17. FORDULÓ
Február 7. (szombat)
14.00 BVSC-Zugló–Aqvital FC Csákvár
15.00 Videoton FC Fehérvár–FC Ajka
Február 8. (vasárnap)
14.00 Budafoki MTE–Budapest Honvéd FC, HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc, Mezőkövesd Zsóry FC–Tiszakécskei LC
15.00 Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre, Vasas FC–Kecskeméti TE
17.00 Soroksár SC–Karcagi SC
A TABELLA ÁLLÁSA:
1. Honvéd 35 pont (31–13) 2. Kecskemét 30 (9 győzelem, 29–17) 3. Vasas 30 (9, 27–17) 4. Mezőkövesd 28 (8, 26–19) 5. Csákvár 28 (7, 24–15) 6. Karcag 24 (19–22) 7. Szeged 23 (18–16) 8. Kozármisleny 21 (18–21) 9. Tiszakécske 20 (19–25) 10. Ajka 19 (12–20) 11. BVSC 17 (14–18) 12. Szentlőrinc 16 (21–22) 13. Videoton 15 (3, 16–20) 14. Békéscsaba 15 (18–28) 15. Budafok 14 (16–29) 16. Soroksár 13 (21–28)