Az állam kártalanítja a gazdálkodókat

2017. február 1. 08:16 | Mikó Melinda

A madárinfluenza miatt eddig több mint hárommillió baromfit pusztítottak el az állategészségügyi hatóságok Magyarországon. Az állam száz százalékban megtéríti a kiirtott baromfik piaci értékét és a megsemmisített takarmány költségét.

A földművelésügyi tárca a Magyar Hírlapot úgy tájékoztatta, hogy eddig egymilliárd 164 millió forintot fizettek ki 45 gazdálkodónak, 69 határozat alapján.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója a lapnak elmondta: ez a hárommilliárd forint nem a kár teljes értéke, hanem csak az élő munkát érintő része, valamint egy létfenntartáshoz szükséges minimális értéket jelöl meg. A szakmai szervezet azt javasolja a kormánynak, hogy a közvetett károk miatt ne csak a termelők kapjanak ellentételezést, hanem a kereskedők és a feldolgozók is.

Az elhúzódó járványról és annak a megyét is érintő hatásairól lapunk már többször beszámolt. 

Madárinfluenza: rendkívüli intézkedést kér az ország Brüsszeltől

Emelheti a tojás árát a madárinfluenza

Több milliárdot költünk a madárinfluenza ellen

Madárinfluenza: hiánycikk lett a liba- és kacsahús

 

 

FEL