Augusztus utolsó hétvégéjén is kitart a kánikula

2023. augusztus 24. 19:10 | behir.hu

Augusztus utolsó hétvégéjén is kitart a kánikulai idő, szombaton és vasárnap a legmelegebb órákban akár 32-38 Celsius-fok is lehet, és csak néhol fordulhat elő zápor-zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken jellemzően napos idő várható fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül, ugyanakkor délutántól a nyugati, északnyugati, északi tájakon már gomolyfelhők is képződnek, és ott a határok mentén néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A déli szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 32 és 36 fok között alakul.

Szombaton napos időre kell számítani kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, és legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A hajnali 16-23 fokról délutánra 32 és 38 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap is napos idő várható kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, és legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő. A délutáni, esti óráktól az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödhet. A minimum 17 és 24 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 32 és 38 fok között alakul.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL