Átlagos volt az idei viharszezon

2019. szeptember 12. 08:49 | behir.hu

Az idei viharszezon biztosítási szempontból belesimul az elmúlt évek átlagába, nem számít kiemelkedőnek. Ugyanakkor a villámcsapások másodlagos hatásai nyomán okozott károkra egyre többet fizetnek ki a biztosítók, állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

Az idei nyári viharmérleg első összesítése szerint több mint 4,1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók a május elseje és augusztus 31 közötti időszakban. A társaságokhoz ebben a periódusban közel százezer bejelentés érkezett egyéni és társasházak részéről vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén, a harmadával több, mint tavaly, az azt megelőző évekéhez hasonló nagyságrendű. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)

Az adatok alapján ebben az évtizedben továbbra is a 2010-es nyári időszak volt a leginkább katasztrófa-sújtott, amikor május-augusztus között 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Az elmúlt tíz évben összesen egy és negyedmillió kárt regisztráltak a társaságok, több mint 86 milliárd forint értékben.

Idén a legtöbb bejelentés június elején és végén, valamint a július végi viharokat követően futott be, elsősorban Budapestről, valamint Baranya, Borsod és Szabolcs megyékből. Az okok között az átlagosnál többször szerepelt a felhőszakadás, amely például Fejér megyében milliós nagyságrendű egyedi kárt is okozott.

Egyre több gondot jelentenek a villámcsapások, amelyek külön tételt képeznek és 2010 óta több mint harmadannyival terhelték meg a társaságok kárráfordítási összegeit, mint a viharok. Igaz, ezeket a károkat a MABISZ nem szezonális jelleggel, hanem éves szinten összesíti. Tavaly egész évben közel két és félezer elsődleges és majdnem 35 ezer másodlagos hatás nyomán 3,3 milliárd forintot térítettek meg ügyfeleiknek a társaságok, idén az első nyolc hónap után közel kétmilliárdnál tartanak. Baranya megyében például egy nagyösszegű villámcsapáskár utáni kifizetés megközelítette a 2,4 millió forintot.

Mint az adatokból is kitűnik, egyre több a villámcsapások másodlagos, indukciós hatása miatt bekövetkezett káresemény, amikor a közelben lesújtó mennykő számítástechnikai és szórakoztató elektronikus eszközöket vagy háztartási készülékeket tesz tönkre.
Ezzel kapcsolatban a biztosítói szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a villámcsapás okozta károk mérséklésére a megelőző villámvédelmi intézkedéseket (villámvédelmi és/vagy túlfeszültség-védelmi rendszer) és a biztosítást egymással kombinálva célszerű alkalmazni. 

 

Forrás: Világgazdaság

További programok »

FEL