Az eseményt az egyesület elnöke, Gábrielné Zelman Edit nyitotta meg, aki ismertette a szervező egyesület célkitűzéseit és jövőbeli terveit. Az első előadó, Aléné Kucsera Andrea, a Dr. Illyés Sándor EGYMI főigazgatója részletesen bemutatta az SNI fogalmát, a fejlesztési lehetőségeket, valamint az intézményi háttérnek köszönhető támogatásokat.
Ezt követően Gujné Szabó Tünde, az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány gyógypedagógusa tartott előadást. Saját tapasztalataira építve számos gyakorlati példát és eszközt mutatott be, amelyek nagy segítséget jelenthetnek az autizmussal élő gyermekek támogatásában. Kisfilmek segítségével a résztvevők betekintést nyerhettek az autista fiatalok mindennapjaiba is.
A programon Gionné Kertész Julianna, az Iskolásnak lenni jó! könyvsorozat szerzője mutatta be fejlesztő kiadványait és saját készítésű eszközeit, amelyeket a résztvevők játékos formában próbálhatták ki. A délutánt Szabóné Takács Anikó, az egyesület alelnöke zárta, aki a gyógypedagógiai fejlesztések sokszínűségéről beszélt, kiemelve az Átkarolva Egyesület nyújtotta lehetőségeket.
A nap végére minden résztvevő értékes tudással, gyakorlati tippekkel és jó élményekkel gazdagodott.