Atkáktól tüsszög? - kisorsolták a III. Bábos Drámaíró Verseny témáját

2016. március 31. 17:05 | Balázs Anett

Hivatalosan is elrajtolt a III. Bábos Drámaíró Verseny Békéscsabán, ahol három darab megszületésének lehet fül és szemtanúja a közönség. A misztikus hármas szám, úgy látszik, végigvonul a fesztiválon ugyanis három író, három színészcsapat, három darab és mindez három nap alatt akárcsak a mesékben. A fesztiválon szinte órák alatt kell megírni a művet egy kisorsolt újságcikk alapján, majd a vállalkozó szellemű művészeknek meg kell rendezni, el kell próbálni és be kell mutatni a darabokat a nagyérdeműnek. A témaadó cikket a verseny első napján sorsolták ki a Békés Megyei Hírlap aznapi, csütörtöki számából. Összesen tíz cikk került a kalapba, melyből a Napsugár Bábszínház tiszteletbeli tagjává avanzsált kisfiú, Csonka Ányos az Atkáktól tüsszög? című rovatát húzta ki. A rövidke újságcikk a párnákban és a huzatokban megbújó élősködőkről rántja le a leplet, így sokan kíváncsian várják, ezek alapján milyen bábjátékok kerülnek majd színpadra. A három író, aki próbára teheti magát, és természetesen minket is: Szabó T. Anna, Markó Róbert és Vörös István. A darabokat Kolozsi Angéla, Kuthy Ágnes és Katkó Ferenc rendezi majd. Mindhárom alkotópároshoz három színészcsapat társul, akiket az előző évek mintájára különböző bábszínházakból kértek fel. Itt lesznek a Debreceni Vojtinából, a Békéscsabai Jókai Színházból, a Szegedi Kövér Béla Bábszínházból, és itt lesz a Hepp- Trupp is. Ám ami igazán nagy élmény, hogy az idei társrendező a Marosvásárhelyi Ariel Gyermek és Ifjúsági Színház Társulata lesz.

Az írók még ma éjjel megírják a darabokat, hiszen a forgatókönyv szerint már pénteken 11 órától nyilvános próbák zajlanak, melyre bárki betekinthet majd. A három bábdarab díszelőadása pedig vasárnap 15 órakor lesz az Ibsen Stúdiószínházban.

FEL