Arany emlékév Békéscsabán minisztériumi támogatással

2017. március 1. 17:30 | Zsíros András

Arany János születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére több művészeti ág és számos intézmény bevonásával készül Békéscsaba. A város programterveit kivétel nélkül támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és pályázat útján biztosítja az erre a célra igényelt 8 millió 600 ezer forintot – jelentette be Szarvas Péter szerdán sajtótájékoztatón.

A polgármester elmondta, a Békéscsabai Jókai Színház színpadra állítja a Bolond Istók című elbeszélő költeményből írt darabot, a budapesti Új Színház művészei előadásában felolvasó estet hallgathatnak meg az érdeklődők, a Kaláka együttes a költő megzenésített verseivel lép fel a III. Kárpát-medencei Népzenei Találkozón, a Balassi Táncegyüttes Arany balladáiból állít össze táncjátékot, óvodásoknak rajpályázatot hirdetnek, általános- és középiskolások számára pedig versmondó versenyt rendeznek. Emellett a sportnak is szerepet szánnak egy egész napos kerékpártúra megszervezésével a romániai Nagyszalontára, a költő szülőhelyére.

Kiss Tibor sportért, oktatásért és kultúráért felelős alpolgármester kiemelte, a szerteágazó programokról szóló pályázatot rövid idő alatt sikerült összeállítania a szakembereknek, a támogatás elnyerése pedig szerinte azt mutatja, hogy komoly tapasztalata van már a munkatársainak ezen a téren.

Seregi Zoltán színházigazgató felidézte, hogy három éve már színpadra állították Arany János egyik művét, a Toldit. A most elkészült darabhoz hasonlóan abban az előadásban is Zalán Tibor dramaturg munkáját láthatták a nézők, aki szerinte olyan pontosan vette át a költő stílusát, hogy a végeredményben nehéz különbséget találni az eredeti és az átdolgozás során írt szövegek között. A bemutató április 19-én lesz, az előadást pedig a teátrum Nagyszalontára is elviszi majd.

FEL