Szatmáriné Priskin Anita aláhúzza, azt azonban tudni kell, ahhoz, hogy a sörnyitó létezhessen, fel kellett találni a ma is jól prosperáló söröskupakot. Az 1800-as évek végén még csak hordókban árulták a sört. Majdan az amerikai William Painter megálmodta a koronás lezárót, azaz a kupakot. És jó 10 év múlva, ugyancsak Painter feltalálta a bontót. Addig például drótot akasztottak a kupakra, és azzal pattintották le, vagy szeget vertek bele, vagy az asztal sarkán ütötték le, de akadt olyan kemény csávó is, aki a fogával nyitotta ki.
„Idővel a cégek rájöttek – folytatja –, hogyha bármilyen kisebb tárgyat legyártanak, és rátesznek egy nyitót, máris sörbontóként és reklámhordozó felületként is funkcionálnak.”
Ahogy a bevezetőben említettem, Anita még felszolgáló-tanulóként, körülbelül 1988-ban kezdte gyűjteni a sörösbontókat. Először a helyi éttermekből szerezte be őket, majd a KGST-piacon az összes fellelhető bontót megvásárolta; közben a rokonok, anyukája ismerősei látták, hogy megszállott, így mindenhonnan, még külföldről is tucatjával kapta. Majdan a bő 100 darabos gyűjteményét egyidőre a szekrénybe rakta.
Galéria
Közben a férjével (nagy)családot alapítottak – négy szép gyermekük született (D. Kovács Bence kollégám most nyilván azt mondaná, hogy elkezdtek gyerekeket is gyűjteni). Majd 1993-ban, a Kertész utcai házuk szomszédságában kocsmát nyitottak, ahova egyszer csak célzottan visszatértek a sörösbontók, főleg faldekorációs elemként.
A sörözőben például oktatójelleggel működik a pult melletti matatófal, amelyen szinte minden nyitónak története van. A legidősebbek közel százesztendősek; továbbá megtalálható a dugóhúzóval kombinált sörbontó, a pöcökkel megspékelt, amivel még a régi sörösdobozokat szisszentették – amikor még nem volt nyitófülük. Továbbá vannak mai, illetve ötletesebbnél ötletesebb példányok. Ilyen például egy kovácsüzem reklámbontója, amely egy kombinált fogó nyele, és a végén egy csavar van.
Elmondja, a habokból kiemelkedő, sörös korsót tartó hölgyről készült bontónak először egy grafikai változata volt. A képet általában a korabeli csehók kirakataiban helyezték el. De mivel akkoriban még nem volt szokás a pucérság ennyire nyílt ábrázolása, így ki kellett őket venni az ablakból. Ám a leleményesebb cégek, a képet „ráhúzták” a bontókra.
„Mi lesz, ha nagyon sok bontód lesz?” – kérdésemre elmondja: „Olyan nincs, hogy nagyon sok.”
