AM: rekordteljesítményt érhet el az agrárium idén 

2018. december 11. 10:47 | behir.hu

A magyar mezőgazdaság több szempontból sikeres évet zár idén, ennek köszönhetően a kibocsátás enyhén emelkedhet, meghaladhatja a 2600 milliárd forintot, ezzel újabb rekordszintet érhet el - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel. 

Tájékoztatásuk szerint a növekedést elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, a gyümölcstermesztés, illetve a baromfi ágazat alapozta meg.

Kukoricából 7,4 millió tonna került a magtárakba, amely 10 százalékkal több, mint egy éve. A búza termésmennyisége 5,2 millió tonna volt, megegyezik az előző évivel. A 988 ezer tonnás  repcetermés 5,2 százalékkal haladta meg az előző évi szintet.

A gyümölcstermesztésben meghatározó alma mennyisége az idén meghaladta a 750 ezer tonnát, ami közel másfélszerese a 2017. évinek. Meggyből pedig 80-85 ezer tonna termett, ez szintén jelentősen felülmúlja az előző évi szintet. 

A legtöbb állattenyésztési ágazat termelése is nőtt 2018-ban, a baromfiágazatban pedig a madárinfluenza hatásának kifutása figyelhető meg. A vágóhidak baromfivágása január-októberben élősúlyban 13 százalékkal bővült, ezen belül a kacsa- és a libavágások voltak a meghatározóak. 

Az engedélyezett vágóhidak szarvasmarhavágása élősúlyban január-októberben 10 százalékkal emelkedett, a sertésvágások élősúlyban 1 százalékkal bővültek. Az élő sertés exportjának növekedése mellett csökkent az import, a juhágazatban meghatározó élőállat exportmennyisége  január-szeptemberben 16 százalékkal nőtt - ismertették. 

A mezőgazdasági termelői árak növekedése szintén hozzájárul a folyóáras kibocsátás emelkedéséhez, egyúttal kedvezően hat a mezőgazdaság ágazati szintű jövedelmezőségére - mutatott rá az AM. A termelői árak 2018. január-szeptemberben 2,2 százalékkal emelkedtek éves alapon - tették hozzá. 

A szaktárca szerint mindezeknek köszönhetően a gazdaság dinamikus növekedéséhez a mezőgazdaság is hozzájárul idén. A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL