Álomügyelet a Sík Ferenc Kamaraszínházban – a szereplőkkel beszélgettünk

2024. december 10. 15:22 | Kintner Nikolett

A Sztárek Andrea tollából származó mű napjainkban játszódik, egy belgyógyászat éjszakai műszakjának 10 óráját öleli fel. A darab az NR Production Kft. és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukciójaként kerül színpadra.

Az Álomügyelet című darab a maga bájos, komikus légkörével az ott dolgozók magánéletébe, vágyaiba és álmaiba enged betekintést. Nagy Róbert, az NR Production alapítója elmondta, a történet teljesen új koncepciót és köntöst kapott, de szórakozató jellegét természetesen megtartotta. Kifejtette továbbá, hogy az előadás egy nagyobb színházi összefogás eredménye.

– A színház biztosított az előadás számára minden technikai és színpadi segítséget, az NR Production pedig minden tájelőadással kapcsolatos szervezési és kivitelezési folyamattal járó terhet levesz a színház válláról – fejtette ki a Roland karakterét alakító színművész, az NR Production alapítója.

Az előadást Sallai Zsóka rendezésében láthatja majd a közönség, aki jelenleg az SZFE rendező szakos hallgatója.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

– Ez egy nagyon jó lehetőség, hálás vagyok érte, hogy mindenki bizalmat szavazott nekem és megkaphattam ezt a darabot. Egy remek tanuló út volt számomra a próbafolyamat, amit nagyon élveztem. Eddig rendezőasszisztensként dolgoztam itt a Jókai színházban, ez az első előadás, amit megrendezhetek. Örülök, hogy ezekkel az emberekkel hozhatom létre, mert szeretjük egymást és társaim voltak ebben – fogalmazott a fiatal rendező. 

A történet három nővérről és egy főorvosról szól, akik éppen éjszakai műszakjukat töltik egy klinikán. A darab a karakterek magánéleti problémáira és azok komikumaira fekteti a hangsúlyt, amelyek egy ilyen közös műszak alkalmával elég hamar felszínre kerülnek. 

– Elsősorban szórakoztat az előadás, tele van helyzetkomikumokkal. A három nővér karaktere teljesen eltérő, így az összecsiszolódásuk és konfliktusaik vicces szituációkat szülnek, amelyek szintén mosolyra fakaszthatják a nézőket. Egy kicsit belép a féltékenység, a korosztálybeli különbség okozta ellentét és az azon belüli csipkelődés, huzavona – fejtette ki Liszi Melinda, színművésznő, aki Helga karakterét eleveníti meg a színpadon.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

A mű célja a szórakoztatás mellett a szakma előtti tisztelgés, melyről az Anna karakterét alakító Komáromi Anett színművésznő elmondta, hogy bár nem a véresen komoly oldalát mutatják meg a történetnek, hanem leginkább a magánéleti szálakon keresztül igyekeznek megragadni annak könnyedebb oldalát, de a tisztelet és az elismerés a szakma felé megmarad.

A darab számos említésre méltó karakter-sajátossággal és pillanattal büszkélkedhet, amelyekben mindegyik színész megtalálja a maga kis világát, ettől kap a történet egy külön színt, érdekességet.

– Az én karakterem neve Elza. Amikor ezt elolvastam, rögtön a Jégvarázs című mese jutott az eszembe, ami nagyon nagy kedvencem, ezért a karakteremben ez sokszor meg fog jelenni, ilyen-olyan formában, szóval semmi sincs véletlenül – fejtette ki sejtelmesen Csonka Dóra, színésznő. 

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

A művel október eleje óta dolgoznak a színészek párhuzamban más próbafolyamatokkal, előadásokkal és egyéb fellépésekkel. A szakma- és az egymás iránti szeretetüknek köszönhetően azonban mindez nem jelentett akadályt számukra, igyekeztek minél többet foglalkozni a darabbal, hiszen már az elején felkészültek a rájuk váró zsúfolt munkafolyamatokra.

Az előadás akkora népszerűségnek örvendett, hogy a tervezett kettő előadás mellett egy harmadikat is feltettek a műsorrend, így az Álomügyeletet december 12-től 14-ig, este 19:00-kor tekintheti meg a közönség.

 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház, NR Production Kft.

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház, NR Production Kft.

Galéria

További programok »

FEL