A Termál FC a tavalyi szezon során végig versenyben volt az aranyéremért, majd az utolsó fordulóban bebiztosította történelmi ezüstérmét, csupán három pont hátránnyal zárva tiszakécskei riválisa mögött.
Ekker Attila vezetőedző elmondta, a tavalyi bajnokságban azt várták el a csapattól, hogy az stabillá váljon. Sokan érkeztek, játékosok és stábtagok is Körösladányból, így a gyulai keret maradó tagjaihoz csatlakozva, a két együttesből egy elég minőségi gárdát lehetett összerakni NB III.-as szinten is.
– Mi azért belegondoltunk egy kicsit többet is, de azért a legbátrabb álmainkban sem gondoltuk, hogy az utolsó fordulókig fogunk küzdeni a bajnoki címért. Ezt így hozta az év és az a lendület, amit beletettünk. A tavalyi szezon jó alapot szolgáltatott az idei bajnokságra nézve – ismertette a vezetőedző.

A 2025/2026-os idényt álomszerűen kezdte a gyulai együttes, hat győzelem mellett egy döntetlen színesíti a mérleget, amelynek köszönhetően a tabella éléről várhatja a pontvadászat folytatását.
– Eredményesen kezdtük a szezont, hétről-hétre jól zártuk a mérkőzéseket. Nagyjából az erőviszonyok kezdenek kialakulni, amelyek a számításaimnak megfelelően alakultak, ezt az öt csapatot vártam a tabella élére. A kupában már nehezebbeket húztunk, hiszen két NB III.-as csapaton is túl kellett lépnünk, hogy most a harmadik fordulóban lépjünk pályára. – sorolta Ekker Attila.

A vezetőedző aláhúzta, a gárda továbbra is szeretne lendületben maradni, hiszen sok van még hátra az őszi szezonból és a bajnokságból.
– Elég feszesen próbáljuk tartani a fiúk gondolatait. Olyan emberek, sportolók alkotják a keretünket, akik helyén tudják kezelni a dolgokat, így bátran mehetünk bele a rangadókba. Tudjuk, hogy rengeteg munkát kell beletegyünk a hétköznapokban, komolyan kell vegyünk mindenkit és nagyon kell koncentráljunk, mert bőven várnak ránk rangadók az ősszel. A bajnokság erősebb, kiegyensúlyozottabb, mint a tavalyi. Rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy az élen maradjunk, komoly vetélytársak várnak még ránk ebben az évben. Kellő feszességgel megyünk bele a további mérkőzésekbe is – hangsúlyozta Ekker Attila.
A vezetőedző a csapatról elmondta, létszámban csökkent a keret, viszont minőségben közelebb kerültek egymáshoz a játékosok. Ez a hétközi munkán is jól érződik, senki nem engedhet le egy pillanatra sem, mert a posztrivális azonnal pályára tud lépni helyette.
– Az mutatta csapatunk erősségét, hogy folyamatosan négy-öt sérültünk volt, akiket nem tudtunk pályára küldeni hétről-hétre, mégis tudtuk szállítani az eredményeket. A csapat igazi erősségét is ez adja, hogy a keret tagjai tudják, hogy feszesen kell tartaniuk magukat, illetve az, hogy nem csupán játékerősség alapján választottuk ki a játékosokat, hanem azt is megnéztük, hogy emberi oldalról milyen minőséget képviselnek – foglalta össze Ekker Attila.

Vörös Barnabás nemrég tért haza a nemzetközi futball színpadáról, hiszen az U19-es válogatott tagjaiként a szerbiai Vilotic-tornán lépett pályára. A korosztályos támadó kiemelte, a gyulai gárda kerete kiváló hangulatban kezdte a bajnoki szezont, amelyhez az is hozzájárult, hogy az érkezőjátékosok azonnal be tudtak illeszkedni. Kiemelte, ha kellően figyelnek a
– Ha így folytatjuk, egyre jobban építkezünk, egyre több magabiztosságot szerzünk, akkor még több győzelmet tudunk szerezni. Ahogy kitartóan építkezünk, egyre több lesz a győzelem, ez a hullám meg fog maradni, és ha nem törjük meg, akkor az egész szezonra ki fog terjedni, így pedig meg tudjuk nyerni a bajnokságot – nyilatkozta a szezonról Vörös Barnabás.

A Gyulai Termál FC csapata a hétvégén a MOL Magyar Kupában lép pályára, ahol az NB II.-es éllovas Mezőköved Zsóry FC együttese érkezik az Id. Christián László Városi Sporttelepre. Egy héttel később már ismét a bajnokságra koncentrálnak a mezőny tagjai, amelyben a fürdővárosi gárda szurkolói előtt fogadja a BKV Előre alakulatát.