Állami kitüntetést kapott Izsó Gábor és dr. Varga István

2018. augusztus 21. 08:47 | behir.hu
Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter  Budapesten, a Pesti Vigadóban az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából.
 

Ünnepi beszédében Kásler Miklós kiemelte: augusztus 20-a a magyar nemzet, a magyar állam legfontosabb ünnepe, "múltunk, jelenünk és jövőnk összekötő eleme, amely egyesít magában mindent, amit ma magyarnak nevezhetünk".

Szent István király érdeme megkérdőjelezhetetlen, de az ő műve csak a kezdet. Uralkodása óta ezer év telt el, és a magyarság megmutatta, hűséges a hagyatékához, ősi és keresztény hagyományaihoz, a szent koronához és hazájához - fejtette ki az emberi erőforrások minisztere. Úgy fogalmazott: "Szent István államvallássá egyesítette a lelkekben már előtte is bontakozó kereszténységet, a szeretet hitét, a krisztusi értékek alapján utat mutatott nemzetének".

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely arról beszélt, hogy közös életünk, amelynek Szent István élete és műve a kiindulópontja, sok-sok ember életéből és művéből áll össze, és azok egymást segítve építik "egyre magasabbra" mindazt, amit a nemzet közös hagyatékként megőriz.

Mint mondta, az ország, a Kárpát-medence és a világon szétszóródott magyarság sokat köszönhet ezeknek a teljesítményeknek, amelyekből nemzedékről nemzedékre megújul az élete, újjászületnek közösségei, újrafogalmazódik kultúrája, megerősödik anyagi tehetsége. "Ezeknek egy része névtelen, egy része nevesített teljesítmény, amelyeket példaként és tanulságként, igazodási pontként és tanulságként méltán őrzött meg az emlékezet" - jegyezte meg.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott kiemelkedő munkája elismeréseként Izsó Gábor, Békés város polgármestere.

Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést kapott kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként az orosházi dr. Varga István ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

További programok »

FEL