Csaknem 400 egyedre bővül a szürkemarha állomány a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi-puszták tájegységén. A szikes gyepek legjobb kezelési módja ugyanis a szakemberek szerint a legeltetés. A témáról a 7.Tv Aktuális című műsorában a nemzeti park igazgatójával, dr. Tirják Lászlóval Zsíros András műsorvezető beszélgetett.
– 600 millió forint támogatásból sikerül ezt megvalósítani. Ezek szerint ennyire drága a szürkemarhák beszerzése?
– A 600 milliós forintos egy mostani megnyert pályázatunk, ez nem a marhák vásárlására vonatkozik, hanem egy új infrastruktúrának a kiépítésére. Itt arról van szó, hogy a Csanádi-puszta a régi Békés vármegyének a nyugati határán húzódó pusztasor, ez a gyakorlatban Makó, Ambrózfalva, Nagyér, Tótkomlós vonulatát érinti. Ennek a pusztarésznek a legfontosabb és legértékesebb elemei a nemzeti park részét képezik. Ezen a mintegy 4000 hektáron, ami több szempontból is különleges, itt olyan legeltetéses technológiát kell alkalmaznunk, ami az itteni állatvilág megőrzését szolgálja hosszú távon. Ez két fő elem miatt szükséges. Először is szükséges azért, hogy legyen egy új szürkemarha tenyészállományunk. Mindig kiválasztjuk a törzskönyvek alapján a legjobb adottságú üszőket, teheneket. Az elmúlt ötéves időszakban durván olyan 300-350 üszőt és tehenet sikerült leválasztanunk, ami Magyarország legjobb genetikai állományát hordja. Tehát megvan egy tenyészállományunk, ennek elhelyezésére sikerült ezt a pályázatot megnyernünk. Ez azt jelenti, hogy Makó térségében a puszta egyik szélén fogunk egy teljesen új állattartó telepet építeni. Ez mintegy 540 millió forintba kerül. Ez egy 1280 m2-es állattartó épület, egy 4000 m2-es karámrendszer kiépítését jelenti, valamint egy 310 m2-es kiszolgáló létesítményt. Ide kell gépszín, takarmánytároló és sok minden más, még egy 120 m2-es olyan típusú épület is, ami az ott dolgozók ellátását, megfelelő munkafeltételeit biztosítja. Ha megépítjük ezt a telepet, amire most nyertünk, akkor el tudjuk ezt az állatállományt úgy helyezni, ahogy kell. Egyébként egy ötéves időszak, amíg ki tudtuk ezeket szelektálni, és félre tudtuk rakni ezeket az állatokat. Ennek olyan 70-80 millió forint az értéke, ami a pályázat fölött van nyilvánvalóan. Így megteremhetünk egy teljesen új szürkemarha állomány tenyészetet Magyarországon. Azt is hozzá kell tenni, hogy mivel a telep a Csongrád megyei oldalon van, tehát Makó külterületén, ezért Csongrád megye legnagyobb szürke marha tenyészete lesz. Hasonló sincs Magyarországon, a nemzeti parknak pedig genetikai, génmegőrzési feladata is van. Ez szintén egy új, és nagyon fontos állattartói pont lesz. Na de hogy jön össze ez a legeltetéssel? A Csanádi-pusztákról azt kell tudni, hogy mivel megyehatáron van, így kevésbé volt intenzív a gazdálkodás, sikerült fennmaradniuk olyan pusztarészeknek, amelyeket másutt esetleg már beszántottak volna. És ennek a területnek egy olyan szolonyeces, szikes, pusztai típusú alap élőhelye van, ami löszpuszta-gyepekkel fedett. Erről annyit kell tudni, hogy Európában, és az Európai Unióban vannak különböző, úgynevezett életföldrajzi régiók. Ilyen például a magashegységi élővilágnak a zónája, az Alpok tetején, a Kárpátok tetején a havas legelőknek a régiója van, és annak van egy sajátos állatvilága. Ugyanígy más az állatvilága a tengerpartnak. Így föl van Európa osztva. Ezek általában nagyon nagy területek. Az egyik legkisebb ilyen életföldrajzi régió az a Pannon életföldrajzi régió. Ezt azt jelenti, hogy Magyarország a Kárpát-medence tartozik bele, ennek pedig több mint 70 százaléka Magyarországra esik. Amilyen pusztáink, élőlényeink itt vannak, azok ilyen összetételben csak nálunk találhatók. Ebből kiemelkedik két élőhely típus. Az egyik a vizes, ártéri, holtághoz kapcsolódó, ilyen nincs Nyugat-Európában. A másik pedig a pusztai élőhelyek világa, amelynek a megőrzése nemcsak szükséges, de kiemelten fontos is számunkra.
– Mennyire ismert az átlagember számára ezeknek a pusztáknak az élővilága? A magashegység, vagy a tengerpart mindenki számára rögtön értékesebbnek tűnik, mint a puszta, hisz a szóhoz kihaltságot társítunk.
– Ez nagyon érdekes dolog. A magashegység talán sokkal érdekesebbnek tűnő világ, természetesen idegenforgalmi szempontból különlegesnek számít. Azonban a mi pusztáinknak is megvan a maguk értékcsomagja. Példaként hadd említsem, hogy rendszeresen vannak külföldi vendégeink. Tehát például most Dévaványán egy hónapot tölt egy nyugat-csehországi hölgy az osztrák határ mellől, és az itteni túzokokat figyeli meg. Rendszeresen külföldi vendégeink vannak, akik azért jönnek ide hozzánk, mert olyan állatokat látnak, amelyeket egyébként nem. Vannak angol turistacsoportok, hogyha volt időm, régebben én is vezettem ilyen csoportokat. Nekik a kis őrgébicset kellett megmutatni, a kékvércsét, hiszen ezek mind olyan eurázsiai fajok, amelyeknek itt van a legnyugatibb előfordulása, és náluk már nincsen. Van egy ilyen típusú közérdeklődés. Mindig különböző jelzőkkel próbáljuk a saját értékeinket minősíteni, de azt tudom, hogy ez tényleg egy nemzetközi hírű terület. Itt van például Montág-puszta, aminek a külterjes legeltetéssel meg lesz oldva a fenntartása. Ebben van egy 400 hektáros, mély fekvésű lapos terület, amely a ramsari egyezménynek a védelmét is élvezi. Ez azt jelenti, hogy fölkerült a nemzetközi vizes élőhelyek listájára. Méltán, hisz azokban az időszakokban, amikor megáll a víz, ősszel tízezrével jönnek a vadlibák. Jönnek a nagy lilikek, nyári ludak, vörösnyakú ludak, kis lilikek. Ezrével jönnek a darvak, emellett sirályok, különböző parti madarak, kezdve a különböző cankó fajoktól a partfutó fajokig. Tehát özönlenek, és ezek az őszi időszakok a pusztákon fantasztikusan szépek. Ugyanígy szépek a tavaszi időszakok is. Ugye mi történik egy hegységben? Tehát elmegyünk a hegységbe, megyünk egy szép fenyőerdőbe, egyébként meg látunk három darab cinkét. Két széncinkét, egy kékcinkét, ha szerencsénk van egy búbos cinkét. És közben, amikor lejönnek a hegyvidékről az emberek meg tudjuk nekik mutatni ezt a világot, ezeket az értékeket. Fölállunk egy távcsővel, tudunk nekik mutatni túzokot, tudunk nekik mutatni rétihéját, fácánt, szerkőket, sirályokat, bíbiceket, nagy godákat, a távolban fehér gólyákat, a magasban keringő szürke gémeket, bakcsókat, tudunk 40 madárfajt mutatni nekik. Aki olyan időszakban érkezik, ami a puszták legjobb időszaka, akkor fantasztikus élményben lehet része. Meg kell oldanunk azt, hogy ezek a nemzeti parki területek megfelelően föl legyenek tárva. Úgy, hogy akár az egyre fejlődő kerékpárturizmus hozzáférjen, vagy a legmodernebb informatikai, technikai megoldásokkal ezt meg tudjuk mutatni.
– Hogyan sikerül megvalósítani a látogatóközpontok működtetését úgy, hogy a turisták be tudjanak látogatni ezekre a vidékekre anélkül, hogy zavarják az élővilágot?
– A világon általános tendencia a látogatóközpontok megléte. Mi is többet üzemeltetünk, van, aminek az a feladata, hogyha valaki eljön akár családosan, ott meg tudja ismerni az értékeket kiállításon vagy egyéb módon. Utána el tudja dönteni, hogy hova menjen, és miképpen járja be a területeteket. Mi biztosítunk egyébként kenus túravezetést, kerékpáros túravezetést, és bármilyen szakvezetést is ezekre a területekre, amivel mindenki élhet. Most egy paradigmaváltás határán vagyunk. Amerre jár az ember a világban akár Amerikában, akár Nyugat-Európában, az ott látható nemzeti parkok nekünk mindig minták. Most egy szakmai összmunka van nálunk, ezért vannak olyan területeink, amik el vannak zárva a látogatók elől, mégpedig azért, hogy például ne zavarják el a vonuló és az ott pihenő madarakat. Ha például átmegyek Ausztriába, mondjuk a Fertő-tónak az osztrák oldalára, akkor ott ki van húzva egy vékony kis zsineg, amit senki nem léphet át. Mivel nem lépi át senki, így ott ezeket a madarakat 3-4 méterről meg tudják nézni, de ehhez az kell, hogy valóban senki ne lépje át a kijelölt vonalat. Most egy-két területnél próbáljuk, hogy nálunk ez működik-e, be fog-e válni, oda tudjuk-e vinni a látogatókat. Én ebben teljesen optimista vagyok, ahogy járok-kelek a mi nemzeti parkunkban, napról-napra találkozok túrázókkal, kerékpározókkal, és ők mind olyan környezettudatos partnereink, akik szeretik a természetet és tenni akarnak érte. Véletlenül sem ártanának. Az USA-nak a nemzeti parkjaiban nem tiltások vannak kiírva, tehát nem az, hogy mit nem tehetsz meg, hanem azt írják ki, hogy mit lehet ott tenni. Amikor belép valaki, akkor megkeresi azt a kis táblát, amire föl van írva, hogy mi az a dolog, amit tehet. Tehát nem az van kiírva, hogy tilos ide vagy oda dobni a szemetet, hanem az, hogy hova lehet dobni. Ettől valahogy megfordul a világ. Ebben bízok és hiszek, és ezért dolgozunk. Lépéseket is akarunk tenni, hogy még közelebb vigyük a természetet az emberekhez, egy nemzeti parknak a végső feladata, hogy szolgáltasson és értéket adjon a helyi közösségnek. Ez a munka ebbe az irányba hat, és ez a fejlesztés is azt fogja megteremteni, hogy amikor kísérővel oda tudunk vinni embereket valahová, az nekik élmény legyen. A Csanádi-pusztákon most zárult le egy olyan országos tábor, amit a Magyar Tudományos Akadémia hozott ide a „világ végére” gondolnánk. Ez volt az első ilyen tábor, és ezzel egy olyan sorozatot indítunk el, ami ennek a területnek nemcsak a feltárását, hanem népszerűsítését is szolgálja. Lesz majd a második, harmadik, negyedik tábor. Egyébként vannak visszatérő vendégek akár a Biharugrai Madárvártánkra, ami egy nagyon népszerű objektumunk, és mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a természetet. Ezt az épületet beleépítettük a természet kellős közepébe, és ha valaki kiül a Madárvárta teraszára, mondjuk egy tavaszi időszakban, amikor a nyári ludak ott költenek, akkor ott sétálnak a fiatal nyári ludak az emberek lábai között. Ott nem félnek a madarak, és igen, és nem bántják, nem zavarják az odaérkező látogatók. És ezt is bele tudtuk építeni egy olyan helyre, hogy fejünk fölött röpül a kanalasgém, a vörös gém, és aki idemegy, az ezeket a madarakat nem bántja. Ezzel egy kincset adunk ezzel a térségnek, a helyi közösségnek, és a közös jövőnket szolgáljuk.
