A Szerencsejáték Zrt. a Hatoslottó megújulásának alkalmából több mint nyolcvan helyszínen szervez ingyenes koncerteket. A Szerencse Koncert programsorozatnak köszönhetően az ország szinte minden pontján fellép egy-egy népszerű hazai zenekar – így volt ez Békéscsabán is, ahol a város szívében két nagy kedvenc szórakoztatta a közönséget.
Elsőként a Back II Black állt színpadra. A pop-funky zenekar 1996-ban alakult, azóta több lemezük is megjelent, és olyan slágerekkel írták be magukat a hazai könnyűzenei életbe, mint a Szerelembomba vagy a Zene nélkül mit érek én? – ezek természetesen most sem maradtak ki a koncert kínálatából.
A zenekar énekese, Somody Zoltán elmondta: nagyon sok szép pillanatot éltek át együtt a pályafutásunk során.
– Mostanában már kevesebb koncertünk van, így nem töltünk annyi időt együtt, mint régen, de éppen ezért még jobban megbecsüljük ezeket az alkalmakat. Mindig nagyon jó érzés színpadra állni, utazni, zenélni, és persze sokat nevetünk közben – fogalmazott a frontember.
– Voltak nehezebb időszakaink, de mindig kitartunk egymás mellett. Egy településen élünk mindhárman, az évek során sikerült kiválóan összecsiszolódnunk – fogalmazott Erdélyi András az együttes gitárosa. Hozzátette: legjobban az Úgy vártalak című zenéjüket szereti játszani, mert abban sok a gitárszóló.
A basszusgitáros, Csejtei Tamás a zenéhez fűződő kapcsolatáról beszélt.
– Már negyven éve a mindennapjaim része a zene, bár mindig változott, melyik műfaj állt hozzám a legközelebb. Sokáig a jazzt szerettem a legjobban, aztán jött a blues, majd létrehoztuk a Back II Black-et, amely az amerikai funky világát képviseli. Volt idő, amikor annyira telítődtem a zenével, hogy az autóban sem hallgattam rádiót. A saját dalaink közül Tevagyazakitalegjobban című szám a legkedvesebb számomra – osztotta meg.
A Back II Black után a Neoton Família Sztárjai foglalták el a színpadot, és slágereikkel igazi időutazásra invitálták a közönséget. Az 1960-as, 70-es években indult zenekar nemcsak itthon aratott sikereket, angol nyelvű dalaik több országban is nagy népszerűségnek örvendenek. Az együttes énekese, Csepregi Éva így idézte fel a kezdeteket.
– Amikor megalakult a Neoton, közel egy éven át gondolkodtunk azon, hogy pontosan milyenek is szeretnénk lenni. Végül a popzenét választottuk, mert szerettük volna, hogy minél több emberhez eljusson a munkánk. Ha sokan vannak egy-egy koncerten, és érezzük, hogy velünk együtt él a közönség, az minden alkalommal megerősít abban, hogy jó úton jártunk az elmúlt évtizedekben. Mindig hétköznapi embereknek akartunk zenélni, olyanoknak, mint mi magunk – fogalmazott. Hozzátette: a külföldi sikerek ellenére számukra a magyar közönség a legfontosabb. A dalaik nekik születtek, olyan témákról, amelyek őket is foglalkoztattak, például irodalomról, történelemről, szerelemről. A zenekar tagjai az évek során sokszor cserélődtek, de a dalok mindig összekötötték a zenészeket. A Neoton életérzés lényege, hogy az együttes dalaiban benne van maga az élet, érdemes hallgatni őket, hiszen lehet rájuk táncolni, bulizni, de a zenekar kínálatából a komolyabb hangvételű számok sem hiányoznak - hangsúlyozta Csepregi Éva.