Ahány megye, annyi költözési mutató

2019. október 19. 10:35 | behir

Érdekesen alakultak az országon belül a költözések tavaly, Budapest például meglepetést okozott – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a hivatalos demográfiai adatok alapján mutatja be az országon belüli vándorlások, költözések tavalyi mérlegét.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Világgazdaságnak azt mondta, hogy Budapestről többen költöztek el, mint amennyien ide települtek, de Pest megyének például pozitív a mérlege.  Hozzátette: a hivatalos statisztikákban szereplő belföldi vándorlások nagy szerepet játszanak egy-egy térség, város lakáspiacán, mert alapvetően befolyásolják a keresletet. Az is látszik, hogy a gazdaságilag, iparilag fejlettebb régiók vonzóbbak a költözések, azaz a vándorlások szempontjából.

Az ingatlan.com összefoglalója szerint Pest megyében az állandó lakók száma 15 ezerrel nőtt: 57 ezren érkeztek és 42 ezren mentek el a megyéből. Győr-Moson-Sopron áll a második helyen, Fejér megye pedig a harmadik, előbbiben 2405 fős, utóbbiban 1481 fős
pluszt mutat a mérleg.

A legtöbben pedig Budapestet hagyták el, közel hatezerrel többen mentek el a fővárosból mint ahányan éreztek. A megyék közül pedig

Miközben Budapest mérlege negatív, a kerületek közötti költözések érdekes képet mutatnak. Összesen a fővároson belül több mint 39 ezren váltottak állandó lakhelyet. Az elköltözők és odaköltözők mérlege alapján a XI. kerületbe érkeztek a legtöbben: 900 fős többlettel rendelkezik a kerület. Utána a XVIII. és a XVII. kerület következik, 723, illetve 678 fős plusszal. A legtöbben a belső kerületekből költöztek el állandó jelleggel. 

Balogh László elmondta, hogy a kerületek eredménye jól látszik a lakáspiacon is, hiszen a szóban forgó kerületekben lévő lakások évek óta a legnépszerűbbek közé tartoznak a piacon. Hozzátette: a használt lakások és házak átlagos négyzetméterára idén október közepén a XI. kerületben 830 ezer forint volt.

További programok »

FEL