Adventi Civil Börzét tartanak az online térben

2020. november 25. 16:06 | Papp Ádám Sándor

Hat Békés megyei civil szervezet csatlakozott egy országos adománygyűjtő akcióhoz az adventi időszakban – tájékoztatott a Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Az Adventi Civil Börze lényege, hogy a helyi szervezetek online mutatkoznak be és ismertetik azt, hogy miért gyűjtenek adományokat.

A Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért civil szervezet a cukorbeteg gyerekek, illetve a diabéteszes fiatal felnőttek kezelésével, ellátásával foglalkozik. Az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az adománygyűjtés részeként olyan édességet szeretnének adni a fiataloknak, amely nem emeli meg a vércukorszintjüket.

– Azoknak a jó minőségű szaloncukroknak, amelyek nem emelik a gyermekek vércukorszintjét és finomak is, körülbelül 8000 forint a kilónkénti ára. Nem kívánunk mindenkinek egy kilót adni, de a lehető legtöbb adományt szeretnénk összegyűjteni erre a célra és azt gondolom, hogy ezzel sokkal minőségibbé és boldogabbá tudnánk tenni a Békés megyei cukorbeteg gyermekek, illetve a fiatal felnőttek karácsonyát – emelte ki Kosznáné dr. Pula Ilona kuratóriumi elnök.

Az eseményen elhangzott, hogy a Miniszterelnökség a Civil Központok országos hálózatával együttműködve teret és lehetőséget szeretne biztosítani a civil szervezetek karácsonyi időszakban zajló adománygyűjtéséhez. Ezt rendhagyó módon az online térbe költöztetik, az Adventi Civil Börze megszervezésével.

– A pandémiás helyzet miatt sajnos a karácsonyi vásárokra – ahol adományokat is lehet gyűjteni – nem lesz idén lehetőség. Ezért találta ki a Miniszterelnökség és a Civil Központok hálózata, hogy legyen egy olyan felület, amelyen keresztül bárki támogathatja adományokkal a szervezeteket – ezt már Herczegné Számel Annamária, a Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője mondta.

Az országos program november 23-tól vette kezdetét és december 23-áig tart. Adományozni a civil.info.hu oldalon, az Adventi Civil Börze fülre kattintva lehet.

További programok »

FEL