Advent harmadik vasárnapja, az öröm vasárnapja van

2015. december 13. 11:57 | Mikóczy Erika

Advent  harmadik vasárnapja van, az öröm, az örvendezés vasárnapja, amikor a hívők az Úr eljövetelének közelségét ünneplik.

A katolikus egyházban az advent liturgikus színe a lila, amely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe legtöbb helyen a rózsaszín.

Hagyományosan három lila  és egy rózsaszín gyertya van a koszorún, a rózsaszínnel szemközt lévővel kezdjük a gyertyagyújtást majd egy irányba elindulva haladunk tovább. A templomban gyakran fehér szokott lenni mind a négy gyertya csak szalaggal jelölik a színeket. Az első ilyen koszorút Johann Hinrich Wichern, az evangélikus szeretetszolgálat elindítója készítette. Az általa alapított szeretetotthonban fából készült koszorút készítettek, amelyre 23 gyertya került, ebből négy nagyobb a vasárnapokat, a 19 kisebb a hétköznapokat szimbolizálta. Manapság már csak négy gyertyát szokás a koszorúra tenni. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat, ezek a hit, remény, szeretet, öröm. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:

  • Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
  • a zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
  • Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya);
  • Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet).

Az Ökumenikus Advent békéscsabai programjait ide kattintva tekintheti meg.

 

 

FEL