Adj esélyt, hogy megismerhesd a másikat!

2022. március 4. 13:20 | Szabó Judit

Misák Darinka gyógypedagógus még 2015-ben ismerte meg Szvacsekné Jahn Margitot, Gittát (Fogd a Kezem Alapítvány, Pécs). Ő mutatta be a neki az "Ability Café” elnevezésű programot, amely az értelmileg akadályozott fiatalok részére jött létre.

Az országban másodikként Darinka foglalkozott ezzel, "Esély Cafe" elnevezéssel. Évekig ketten csinálták, Gitta Pécsen, Darinka Orosházán, majd Békéscsabán.

A Gyulán működő Esély Café kávéházi felszolgáláson, az Esély Pedagógiai Központ EGYMI Pánczél Imre gyulai Tagintézményének diákjai vesznek részt. A program megkezdése előtt hetekig egy ismertetés zajlik, a munkaprogram bemutatásával. Erre a diákok önként mehetnek és eldönthetik, hogy részt kívánnak-e venni a felkészülésben, hiszen a gyakorlás során a kitartásuk fogja eldönteni, hogy végig tudják-e csinálni a több hónapos feladatsort.

A felkészülés elején a diákok először elméleti síkon kapnak képzést, ahol megismerhetik a vendéglátással kapcsolatos szabályokat. Ezt követi a szituációs feladatok gyakorlása addig, amíg a tanulók feladathelyzetekhez való hozzáállása megfelelő felkészülést tükröz. Ez körülbelül 3-4 hónapot vesz igénybe.

Fotó: Nyitrai Attila

 

– Életem meghatározó része, mellyel szakmailag és emberileg is sokat fejlődtem. A 7 év alatt amíg testközelben készítettem fel értelmileg akadályozott személyeket erre a munkára nagyon sok pozitív hatást tapasztaltam meg – mondta el Misák Darinka. Hozzátette, hogy ez a program nemcsak a felszolgálásról szól. Egyrészt, a benne szereplő tanulókról, azok szüleiről, illetve a társadalmi környezetről, akik munkahelyzetben megtapasztalják az akadályozottsággal élő személyeket. Másrészt szól azokról is, akik csak hírfolyamszinten értesülnek minderről, és már bennük is elindít olyan érzéseket, gondolatokat melyek az elfogadással kapcsolatosak.

Az utóbbi két tanévben a vírus miatt nem tartottak kávéházi felszolgálást. A szünet alatt az Esély Café önkéntes kávéházi felszolgálás programja nem volt jelen az iskolában. Darinka tervei között szerepel, hogy a többségi iskolákban elméleti érzékenyítés során bemutatnák ezt a programot, és a fiatalokat.

– Véleményem szerint az integráció, az elfogadás ezeken az órákon kell, hogy biztos alapot kapjon. Erre lehet a későbbiekben építeni a munkaprogram folytatását – zárta gondolatait a gyógypedagógus.

További programok »

FEL