A vírus nem tűnik el teljesen

2020. június 1. 19:02 | behir.hu

Lecsengőben van a járvány Magyarországon. A szakértők úgy látják, hogy a fertőzés kevésbé terjed azokban az országokban, ahol korábban bevezették a tuberkulózis elleni védőoltást.

A koronavírus-járvány nem tűnik el teljesen, szórványos esetek nagy valószínűséggel továbbra is lesznek – nyilatkozta Rusvai Miklós víruskutató hétfőn a Magyar Televízióban. Mint mondta, minden járványra jellemző egy felfutó és egy lecsengő szakasz.

Az új típusú koronavírus teljesen új kórokozó volt, így a görbéje a nulláról indult, ahová azonban nem érkezik vissza. Számítani kell arra, hogy a koronavírus időnként újra megjelenik. A vírus újbóli felbukkanását az ún. szuperterjesztők is okozhatják, akik foglalkozásuk révén sokakkal érintkeznek, de ők maguk nem vagy csak enyhén betegednek meg, így nem maradnak távol a közösségektől. A szakember elmondta, hogy egy több szempontot figyelembe vevő finomhangolással megelőzhető lehet egy második hullám.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Itt nem volt tabutéma – Országjáró közéleti teadélután Békéscsabán

A Kereszténydemokrata Néppárt Békés Vármegyei Szervezete egy kötetlen, kellemes hangvételű beszélgetést szervezett kedden, a CsabaPark Bormúzeumában. Az Országjáró közéleti teadélután vendége Dr. Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt.
18:15
FEL