A versenyekre készülő hiphop táncos gyerekeknek rendeztek tábort Gyulán

2023. augusztus 18. 12:27 | Kovács Andrea

Hiphop tánctábort tartottak a héten a Gellény-birtokon. A békéscsabai tánciskola intenzív nyári kurzusára azok a gyerekek és fiatalok érkeztek, akik országosan ismert tanároktól tanulva szeretnének fejlődni annak érdekében, hogy a versenyeken jól szerepeljenek.

A békéscsabai hiphop tánciskola az idén ünnepli fenállásának 20. évfordulóját és már a kezdetek óta szervez nyári, intenzív felkészító kurzusokat.

–  A nyár utolsó táborába igyekeztünk az ország legjobb tánctanárait meghívni azért, hogy olyan fejlődési lehetőséget nyújtsunk a gyerekeknek, amely szinte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valakiből később jó versenyző legyen. A bentlakásos táborra elsősorban 12 év felettieket vártunk. A gyerekek minden évben arra szavaznak, hogy kell ez az együtt alvós pár nap ahhoz, hogy igazán nyári élménnyé váljon ez a tánctábor, hiszen amellett, hogy országos hírű tanároktól tanulhattak, több más programunk is volt a hét folyamán, amelyek összekovácsolják a közösségünket. Ezen a nyáron korosztályonként 3 turnusban, összesen 150 gyereket táboroztattunk. Szeptembertől 4-től pedig a legkisebbektől a legidősebbekig várjuk a táncolni vágyókat – mondta el Kiss-Kerekes Judit, a tánciskola vezetője.

 

 

Radóczi Lilla hiphop táncoktató Budapestről érkezett Gyulára, 7 éve jár képzést tartani a FitDance Center nyári táboraiba. Mint modta, szereti az itteni hanulatot, barátokat is szerzett a programok során.
 
–  Két koreográfiát is tanítottam kedden a gyerekeknek, kicsit különböző stílusban. Az egyik pörgősebb, a másik pedig lassabb. Igyekszem arra figyelni, hogy ha vegyes korosztályú és tudásszíntű a csapat, akkor a mindkét órára rá tudjanak hangolódni és mindenkinek legyen sikerélménye – mondta el a táncoktató.

 

 

Békési Dominik közel nyolc éve táncol, minden szabadidejét ebbe fekteti: több versenyen szép eredményeket ért el csapatban, duóban és szólóban is, legutóbbi szereplésükkel pedig a világbajnokságra is kijutottak.

– Életem végéig táncolni szeretnék és ha lesz lehetőség, akkor akár egy saját tánciskolát is alapítanék, ahol tovább adnám a tudásomat – mondta el az ifjú hiphop táncos.

 


Szabó Elina Hanna első alkalommal vesz részt ilyen táborban és elmondása szerint azért szereti a táncot, mert az leköti, szeret zenére mozogni. A nagyobbaktól tanulva sokkal jobban szeretne táncolni és versenyekre is járna.

További programok »

FEL