A bíróság arra is kötelezte a terheltet, hogy az egyik sértett részére okozott kárt térítse meg, illetve a másik bűncselekménnyel elért 20 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. Az ítélet a polgári jogi igényre vonatkozó része kivételével jogerős.
A férfi 2023. november 24-én, a kora reggeli órákban jogtalan eltulajdonítás szándékával megjelent Körösladány külterületén lévő egyik vadászháznál. Mivel korábban részt vett hajtásokon, így tudta, hogy a vadásztársaságnak nagyobb értékű gépei, eszközei vannak, s arról is tudomással bírt, hogy nincs kamera. A terhelt szándéka az volt, hogy értékesítési céllal megszerez egy gépet. Lefeszítette a szerszámos konténer zárját és oda bemenve magához vett egy 150 000 Ft értékű fűkaszát a hozzá tartozó rögzítő mellénnyel, azt az otthonába vitte, majd el kezdett vevőt keresni. A fűkaszát végül 20 000 Ft-ért adta el. A szerszámot a nyomozás során a vevő vevőjétől sikerült lefoglalni. A terhelt cselekményével 150 000 Ft kárt okozott a vadásztársaságnak, ami lefoglalást követően megtérült, illetőleg a terhelt a cselekmény révén 20 000 Ft-tal jogtalanul gazdagodott.
A férfi 2024. január 10-én jogtalan eltulajdonítás szándékával megjelent nagybátyja körösladányi lakóházánál. A terhelt bejáratos volt a sértett lakásába, s mivel január első napjaiban is járt ott, tudta, hogy nagybátyja vásárolt egy légpuskát. Kihasználva a sértett távollétét, a terhelt a záratlan kiskapun keresztül a nyitva hagyott ingatlanba akadály nélkül be tudott menni és a beépített verandán levő szekrény mellett elhelyezett 45 000 Ft értékű légpuskát jogtalan eltulajdonítás szándékával elvette. A terhelt az ellopott dolgot értékesítette, hogy a megélhetéséhez pénzhez jusson, az okozott kár nem térült meg.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség