A turisztikai akcióterv bővítését szorgalmazza a fürdőszövetség

2022. november 18. 14:50 | behir.hu

A Magyar Fürdőszövetség a turisztikai akcióterv bővítését szorgalmazza; a szövetség tagjai egyebek mellett áfacsökkentést, bértámogatást és rezsitámogatást szeretnének, hangsúlyozva, hogy a fürdők biztonságos működése nemcsak az ott dolgozók és a többségében tulajdonos önkormányzatok érdeke, hanem nemzetgazdasági érdek is - közölte a fürdőszövetség az MTI-vel csütörtökön.

Azt írták: a nyolc-tizenötszörösére emelkedő energiaárakat nem tudják kigazdálkodni a fürdők, ezért javasolják a fürdőszolgáltatások 27 százalékos áfájának csökkentését, bértámogatást a Covid alatti időszak alapján, valamint az energiaköltségek növekedését kompenzáló alap létrehozását.

Kiemelik: örömmel fogadták a turisztikai akcióterv bejelentését, az intézkedéseket üdvözölték, és a turisztikai ágazat megsegítése érdekében tett első lépésként előremutatónak nevezték. Azt hangsúlyozták, hogy a turisztikai ágazat legerősebb motorját a fürdők jelentik, hisz a magyarországi vendégéjszakák több, mint 71 százaléka olyan településen keletkezik, mely turisztikai szempontból releváns fürdővel rendelkezik.

Kifejtették, hogy az akcióterv intézkedései közül a turizmusfejlesztési hozzájárulás (tfh) a fürdőket nem érinti. A fürdők működését 27 százalékos áfa terheli, szemben a szálláshely és vendéglátás terület 5+4 százalékos adóterhével, amiből a mostani döntéssel 4 százalékos tfh-t felfüggesztik. A fürdőszövetség számos alkalommal jelezte, hogy a gyógyfürdők 27 százalékos áfáját is 5+4 százalékra szükséges csökkenteni a fennmaradás érdekében.

A SZÉP-kártya alszámláinak eltörlése rövid távon szintén nem jelent megoldást az energiaköltségek fedezésére annak széleskörű felhasználási lehetőségei miatt, melyekből a napi elengedhetetlen kiadásokat finanszírozza sok vásárló. Szerintük a kártya eredeti céljának teljesüléséhez továbbra is a keretösszegek növelése és a kedvezményes adózás megvalósulása vezethet eredményre.

A munkaidőkeret változását hasznosnak nevezik, azonban a folyamatos üzemeltetésben működő fürdők számára ez nem jelent engedményt. A VIZA-adatszolgáltatás és a szálláshelyminősítéshez kapcsolódó döntések a gyógyfürdőket nem érintik - írták.

Jelezték, hogy a fürdők működését, gazdálkodási hatékonyságát a turisztikai akcióterv jelen rendelkezései alapvetően nem segítik, ezért mindenképp szükségesnek tartják a Magyar Fürdőszövetség javaslatainak vizsgálatát és bevezetését, hisz azzal nemcsak a fürdők, hanem a ráépülő vállalkozások túlélése - ezen keresztül több tízezer család megélhetése is biztosítható.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL