Az emberi tevékenység hatására a természetes élőhelyek fokozatosan átalakultak, majd apró szigetekké váltak. Ezért is fontos, hogy lakott környezetben is megőrizzük, s ha lehet, ültessük őshonos fásszárú fajainkat. Cserjésíthetünk, fásíthatunk úgy, hogy miközben saját gazdasági, környezetvédelmi, vagy egészségügyi érdekeink érvényesülnek, az elültetett tájhonos, azaz vidékünkre jellemző fák és bokrok több élőlénynek adnak majd búvó- és szaporodóhelyet és táplálékot. Mi pedig gyönyörködhetünk természetszerű gyepszőnyegünk virágaiban, a tarka rovarvilágban, a bodzabokron üldögélő zöld levelibékában, a kertjeinkben, gyümölcsöseinkben szorgoskodó fekete rigók, poszáták seregében, s lecsíphetünk egy-egy virágot hársfánkról reggeli teánkhoz.
A csíkos kecskerágó szegélycserjésekben, erdei tisztásokon, laza záródású ligeterdőkben ritkuló előfordulású faj. Fásításoknál érdemes figyelembe venni erős gyökérzetének talajkötő képességét. Virágai, termései, őszi levélszíneződése hangulatossá teheti a belterületi parkokat, kertek szegélyeit. A légszennyezést viszonylag jól tűri.
Az egybibés galagonya nagy ökológiai tűrőképességű, pionír faj. Elsősorban erdőszéleken, tisztásokon és legelőkön él. Gyógynövény. Nyírott védőszegély is kialakítható belőle. Légszennyezésre nem érzékeny, ezért lakott környezet fásítására alkalmas.
A fekete bodza gyors növekedésű, jó sarjadó képességű, gyakori faj. A keményfa ligeterdők szegélycserjéseiben lehetett jellemző. Nitrogénigénye miatt gyakori az alföldi akácosokban. Virága, termése gyógyhatású, emberi fogyasztásra alkalmas, utóbbi fontos tápláléka a vonuló énekesmadaraknak. Bel- és külterületen kímélése, ültetése szorgalmazandó. Viszonylag jól viseli a légszennyezést.
A gyepűrózsa piros termése a hosszúkás csipkebogyó. Nagy tűrőképességű cserje. Szórtan vagy bozótszerűen, szinte mindig nyílt, vagy kevéssé záródott termőhelyeken fordul elő. Gyógynövény. Kiemelt értékű táj és parkesztétikai elem. Lakott helyek parkosításánál, mezsgyék, utcák, útszélek cserjésítésénél méltatlanul elfeledett rózsánk. Közepesen füsttűrő.
A kányabangita termőhelyi optimumát nagyobb folyóink árterei jelentik. Itt más cserjefajokkal alkot erdei szegélytársulást. A Közép-Tiszántúlon ma már csak szórványos előfordulású. Dekoratív virágzata, termése (mely téli madártáplálék is) miatt kertek, parkok, csendes utcák mezsgyéinek bokrosítására alkalmas.
A kökény sűrűn bokrosodó, jó alkalmazkodó képességű cserje. Gyökérsarjaival mezsgyéken, erdősávok szélein, utak mentén terjed. Termése fogyasztható, gyógyhatása is van. Kora tavasszal, lombosodása előtt tömegesen nyíló illatos, fehér virága, késő ősszel hamvas kék termése meghatározó színfoltja a határnak. Átjárhatatlan élő sövény hozható létre belőle.
A közönséges fagyal szárazabb termőhelyű erdőkben (tölgyesekben, keményfa ligeterdőkben) él. Talaj- és vadvédő szerepe miatt erdősávokban, remízekben érdemes telepíteni, de kertekben szegélynövényzet és formált élősövény kialakítására egyaránt alkalmas. Füsttűrő.
A közönséges mogyoró egykor az Alföld ármentes hordalékhátain keményfa ligeterdőkben és lösztölgyesekben is előfordult. Látványos, sárgás színű kora tavaszi barkái, ehető makktermése okán jól ismert. Térelválasztó sövények létesítésére is alkalmas. Légszennyezésre viszonylag érzékeny.
A vörösgyűrű som jellemző élőhelyei az ártéri ligeterdők. Fájából a középkorban a patics házfalak vázát készítették. Tavaszi virágzása, őszi lombszíneződése idején dekoratív cserje, ezért szép élősövénnyé növeszthető. Közepes füsttűrésű.
Forrás: KMNP
