A szorongó gyereknek romolhat a teljesítménye

2018. június 10. 15:11 | behir.hu

Minél jobban szorong egy gyerek, annál inkább romolhat a teljesítménye – hangsúlyozta Orosz Katalin klinikai szakpszichológus, akit a gyerekek bizonyítványosztás miatti szorongásáról kérdeztek az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

A szakértő megjegyezte azt is, sokszor a legnehezebb helyzetben azok a gyerekek vannak, akiknek nagyon jó a bizonyítványuk, többen ugyanis teljesítmény miatti szorongásukat még több tanulással kompenzálják - írja az MTI. Orosz Katalin hangsúlyozta azt is, a televízió és a számítógép „szétzilálja” a figyelmet.

Az Amerikai Egyesült Államok „nagy központi” pszichológiai társasága és az orvosi szekció ajánlására azt javasolják: 6 éves korig egyáltalán ne nézzen TV-t, számítógépet a gyerek, mert az rombolja azokat a készségeket, amelyekkel később, felnőtt korában egészségesen tud eligazodni a világban.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL