A szomszéd megtakarított pénzét próbálták megszerezni Vésztőn, de lebuktak

2023. szeptember 20. 17:30 | behir.hu

Büntetlenül próbálta megszerezni két nő és egy férfi a szomszédjuk megtakarított pénzét Vésztőn. Gondosan eltervezték, hogyan csinálják, de lebuktak. A nyomozók összegyűjtötték az ellenük szóló bizonyítékokat, így hamarosan vádat emelhet ellenük az ügyészség.

Megloptak egy nőt 2023. június 23-áról 24-ére virradóra Vésztőn. Késő este úgy hallotta, valaki kopogott a háza ablakán, ráadásul vihar is volt, nem akart egyedül otthon maradni, ezért átment a szomszédba.

Később, amikor visszatért, látta, hogy felfeszítették a háza ajtaját, ellopták a pénztárcáját és a széfjét. Azonnal hívta a rendőröket, akiknek a szomszédok azt megerősítették, hogy az éjjel volt náluk a nő, de a betörésről nem beszéltek, úgy tettek, mintha arról semmit nem tudnának.

A nyomozók azonban összerakták a képet és kiderítették, hogy a két nő és egyikük élettársa előre megtervezték, hogyan szerezzék meg az asszony pénzét. Összegyűjtötték az ellenük szóló bizonyítékokat és 2023. június 27-én mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként. Egyikük elmondta, hogy szándékosan ijesztettek rá a nőre, ők dobták meg az ablakát és ajánlották fel neki, hogy inkább töltse náluk az éjszakát. Különböző ürügyekkel próbálták marasztalni, miközben ketten átmentek a házához, a harmadik szóval tartotta, hogy legyen idejük a házban megkeresni és elhozni az asszony megtakarított pénzét. Korábban többször adott nekik kölcsön, segített rajtuk, ezért gondolták, hogy van miért átmenniük.

A széfet, amiből kivették a pénzt, az udvarukon elrejtették. Kiderült, hogy egy hónappal korábban a másik szomszédjukat is meglopták. Amikor elutazott, kihasználták az alkalmat és ketten átmentek a házának melléképületébe. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a két nőt és a férfit lopás bűntett elkövetésével gyanúsítja, a lopott pénz és tárgyak egy részét lefoglalták tőlük. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2023. szeptember 19-én továbbították az ügyészségre.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
19:42
FEL