A szokásosnál több tojás fogyott az elmúlt hetekben

2020. április 12. 10:18 | behir.hu

Az elmúlt két-három hétben a szokásosnál sokkal nagyobb volt a tojásforgalom - mondta a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Molnár Györgyi kiemelte: nemcsak egy normál időszakhoz, hanem karácsonyhoz és húsvéthoz képest is erőteljesebb volt a forgalom. Egyes helyeken kétszeres, de minden termelőnél legalább 20-30 százalékos többletigény jelentkezett - mondta, megjegyezve, hogy ez a szokásos húsvéti, 280-300 milliós tojásforgalomnál is nagyobb.

Emlékeztetett: pár hete még aggodalomra adott okot, hogy a járvány miatt lezárt határokon hogyan jön át az import takarmány, de kemény szervezéssel az ágazat megfelelt a rendelési igényeknek. A műsorban elhangzott, hogy a termelők a veszélyhelyzet idején is folyamatosan dolgoznak, így az sem okoz gondot, hogy a koronavírus okozta indokolatlan vásárlási láz miatt márciusban ötven százalékkal több tojás fogyott a szokásosnál.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Internetre feltöltött videókban fenyegette haragosát a csabai férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 42 éves többszörösen büntetett előéletű, békéscsabai illetőségű, de kétegyházi tartózkodási helyű férfival szemben, aki az internetre feltöltött videókban életveszélyesen megfenyegette egyik haragosát.
11:10
FEL