A szavalás a vers feltámasztása papír-sírjából - mondta Kosztolányi Dezső

2025. április 8. 18:42 | Fajó Attila

A Csabai Kulturális Játékok programsorozat középiskolásoknak megrendezett vers- és prózamondó versenyét immár 15 éve a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium rendezi meg.

A közelgő magyar költészet napja kapcsán, melyet József Attila koszorús költőnk születésnapján ünneplünk, a Csabai Kulturális Játékok programsorozatában a középiskolás korú tanulók is megméretetthették magukat vers- és prózamondásban. A Közgé falai között régóta otthonra talált versenyen városi szinten több iskolából vettek részt indulók, akik egy határon túli és egy anyaországi magyar költő versét és prózáját adták elő szakértő zsűri előtt. 

– Bevallom, kevés prózát olvasok, de verseket annál inkább. A vers rövid, tömör és nagyívű érzelmek átadására képes, ezért szeretem és szavalom. Úgy gondolom, a mai fiatalságnak is jót tesz, ha fogyasztja, ismeri – mondta el hírportálunknak Kuffer László közgés diák, aki már kisgyermek kora óta versel, sőt, hamarosan iskoláját a Győrben megrendezésre kerülő országos szavalóversenyen is képviselheti majd.  

– Azt gondolom, felgyorsult, rohanó világunkban az irodalom szeretete, a versek értékének megbecsülése pluszt ad az ember életéhez. Intézményünk igyekszik mindent megtenni azért, hogy a nálunk tanuló ifjúságot a kultúra fogyasztására és megbecsülésére neveljük, ebben is segít ez a mostani verseny – fogalmazott Lázáné Somogyi Lívia igazgatóhelyettes. 

 

Galéria

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL