A rezsiutalványok több mint felét már kézbesítette a posta

2019. szeptember 17. 13:11 | behir.hu

Meghaladta a 1,5 millió darabot az elmúlt két hétben kézbesített rezsiutalványok száma, ami azt jelenti, hogy az utalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.

A Magyar Postánál ütemezetten és a terveknek megfelelően zajlik a rezsiutalványok kézbesítése, amely szeptember 2-án kezdődött Budapesten, majd folytatódott országszerte. Mostanra minden településre megérkeztek a rezsiutalványok és a helyi posta ütemezése szerint kézbesítik azokat a jogosultaknak - tették hozzá.

A közlemény szerint az ügyfelek már megkezdték az utalványok beváltását is: eddig több mint 100 ezer ügyfél fizette ki rezsiutalvánnyal a gáz- és villanyszámláját.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a rezsiutalványokat tartalmazó borítékban két lap van, az egyiken két utalvány van, amelyeket a perforáció mentén óvatosan kell szét választani. A másik papíron pedig egy 3000 forintos utalvány található, ez összesen 9000 forint.

Közölték: egy vagy több csekk befizetésekor egyszerre több rezsiutalvány is felhasználható. A rezsiutalvány összegéből nem lehet visszaadni, ezért azok értéke nem haladhatja meg a csekk vagy csekkek együttes értékét. Amennyiben az utalvány(ok) értékét meghaladó összeget kell befizetni, úgy a különbözetet készpénzben lehet kiegyenlíteni. Aki csoportos beszedéssel egyenlíti ki a gáz- és villanyszámláját, a szolgáltatója ügyfélszolgálatánál tudja érvényesíteni az utalványok értékét.

A Magyar Posta egyszer kézbesíti az utalványt, ha a címzett vagy meghatalmazottja nem tudja átvenni a küldeményt, a kézbesítő értesítőt hagy hátra. Az értéklevelet tíz munkanapon belül lehet átvenni a postán, azt követően a posta visszaküldi az utalványokat a Magyar Államkincstárnak (MÁK), amelytől az ismételt kézbesítést november 30-ig lehet kérni - írták.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL